A Hungarikum Bizottság ülésén Nagy István agrárminiszter, a testület elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a Magyar népmesék kiemelkedő nemzeti értékek, kultúránk alapját képezik. Hozzátette: a rajzfilmsorozat egyedülálló formában és vizuális elemekkel terjeszti széles körben hazánk hagyományait.
A tárcavezető arra is emlékeztetett, hogy csaknem egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázaton résztvevők, miután a kormány az eredeti kerethez 800 millió forint többletforrást biztosított. A lehetőségnek köszönhetően a befogadott és formailag megfelelt 425 pályázatból 360 kapott támogatást. A tárcavezető kiemelte: a folyamatosan emelkedő igényt mutatja, hogy az elmúlt években a pályázati felület – a rendelkezésre álló keretösszeg duplájánál – alig néhány óra alatt lezárt, idén pedig a nyitás utáni egy percben már egymilliárd forint támogatási igény érkezett be.
Kifejtette: a most megítélt többletforrást a kormány a következő években is beépíti a központi költségvetésbe, hozzájárulva ezzel a nemzeti identitást és összetartozást erősítő rendezvények, kiadványok, marketingtevékenységek megvalósulásához, ezzel a belföldi turizmus erősítéséhez.
A Hungarikum Bizottság döntését követően a Magyar Értéktárba került: a Jászkürt – Lehel Kürtje, Máriapócs Nemzeti Kegyhely és a pócsi búcsúk, Vitéz László és Vitéz László- bábjáték, a Magyar Értékmentő Műhelyként Működő Csángó Fesztivál, a Dél-alföldi szikes tavak, valamint Kecskemét szecessziós városmagja, különös tekintettel a Cifrapalota épületére.
Első alkalommal döntött a Hungarikum Bizottság települési értékek felvételéről, ugyanis Budapesten és a fővárosi kerületek döntő többségében még nem jött létre értéktár a hungarikum törvény 2012-es elfogadása óta. A grémium döntése alapján a Magyar Örökség Díjazottak által létrehozott össznemzeti értékek a XII. kerületi, a „Wekerlei Kultúrház és Könyvtár Művelődési Ház a XIX. kerületi értéktárba került be.