Mozaik

Rókalyukban élő kutyacsaládot mentettek meg Vasban

Facebook/Állatvédők Vasi Egyesülete -Szombathely
Facebook/Állatvédők Vasi Egyesülete -Szombathely
A három kölyök és az anyjuk most menhelyen erősödnek.

Február 5-én este érkezett a bejelentés a szombathelyi Állatvédők Vasi Egyesületéhez, hogy Gersekarát mellett az erdőben kölyökkutyákat találtak. A bejelentők egy kölyköt megfogtak, és azt örökbe is fogadták, valamint azt is közölték, hogy még három kiskutyát láttak a helyszínen.

Másnap reggel 6 egyesületi taggal és sok felszereléssel indultuk. Odaérve ledöbbenve tapasztaltuk, hogy a kölykök egy rókalyukban élnek. Először érkező tagunk 3 kölyköt látott befutni a lyukba

– írta a mentésről szóló beszámolóban Facebook oldalán az egyesület.

Kapcsolódó
Erdei szurdokban láncra vert kutyát mentettek meg Hidasnál
Fején több mély sérülést is találtak, 4 foga ki van törve, és legalább 10 kilóval kevesebb, mint amennyinek lennie kellene.

Felfedeztek egy felnőtt kutyát is, aki a közelben, az erdőben mozgolódott. Gyanújuk szerint ő volt az anyuka.

A kölyköket lesbe állva vártuk, finom konzerv eledelt csaliként használva. És ők szépen egyesével ki is jöttek, így szákkal el tudtuk zárni a járat száját és ők ahogy megpróbáltak visszafutni a járatba, a szákba kerültek. Jó fél óra alatt mindhárom kölyök megvolt ezzel a módszerrel

– idézték fel a történteket.

Az állatvédők úgy döntöttek, hogy élvefogó csapdát hagynak a rókalyuknál, s talán a következő napokban sikerül az anyát elkapniunk. Ezután hazaindultak a kölykökkel a menhelyre.

Facebook/Állatvédők Vasi Egyesülete -Szombathely

Két tagjuk Vasváron megállt enni, majd úgy döntöttek, hogy még egyszer visszamennek megnézni a csapdát. Ekkor örömmel észlelték, hogy az anya időközben besétált a csapdába.

A kis család most a menhely lakója lett, bolhairtásuk, féreghajtásuk megtörtént, és kényelmes, fűtött kutyaházban pihenhetik ki a megpróbáltatásaikat.

Kapcsolódó
Erdőbe kidobott kölyökkutyát mentettek meg a salgótarjáni állatvédők
Az ismeretlenek állati tetemekkel együtt hagyták magára a németjuhászt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik