Mozaik

70 éves a világ legidősebb vadmadara

Wisdom csupán egyike a milliónyi Laysan-albatrosznak a Midway-atollon, de ő az egyetlen, amelynek szinte pontosan lehet tudni az életkorát.

A világ legidősebb vadmadarát még a múlt században gyűrűzték meg, azóta minden évben visszajár az atollra, és idén tölti legalább a 70. születésnapját, írja a National Geographic.

Jon Plissner helyi biológus arról beszélt,

mindig nagy megkönnyebbülést jelent, amikor Wisdom megjelenik.

A kutatók rengeteg mindent tudnak már róla. 1956-ban gyűrűzték meg a tudományos projekt keretein belül. Ismerik a fészkelőhelyét, ezáltal tudják azt is, hogy tavaly novemberben rakott tojást, amiből február elsején ki is kelt a fiókája. Ez kereken a negyvenedik ismert utódja.

Van viszont valami, ami hatalmas kérdőjel: meddig élhet vajon Wisdom?

Igazság szerint fogalmunk nincs. Azt sem tudjuk, hogy kivételnek számít-e. Az biztos, hogy ő a legidősebb ismert albatrosz

– tette hozzá a szakember.

Az elmúlt 15 évben Plissner és társai számos Laysan-albatroszfiókát gyűrűztek meg, ezáltal több információhoz juthatnak az élettartamukat illetően. A kihívást sokkal inkább az jelenti, hogy tovább élhetnek, mint maguk a kutatók.

Ez történt Wisdom esetében is. Gyűrűzője, Chandler Robbins biológus 2017-ben 98 éves korában hunyt el.

Az sem elképzelhetetlen, hogy Wisdom több, mint 70 éves. 1956-ban úgy becsülték, hogy 5 éves lehet, mert ennél korábban nem érhetik el az albatroszok a szexuális érettséget.

A Laysan-albatroszok élete nem éppen könnyű, a cunamik és a cápák mellett már az emberek által okozott klímaváltozás és műanyagszennyezés is fenyegeti őket. Wisdom évekkel ezelőtt vált internetes szenzáció nemcsak otthon, hanem külföldön is, ezáltal pedig nagyobb figyelem irányult a tengeri madarakra is.

Hogy Wisdom meddig él még, az a jövő zenéje, de évről évre a saját rekordját döntögeti.

Kapcsolódó
Megérkezett az első fekete gólya a gemenci erdőbe
Kedden 7 óra 16 perckor landolt a madár.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.