Hét színesbe álmodott mesés hely a nagyvilágból

A látvány képeslapra, vagy mostanában inkább Insta-fotóra kívánkozik.
Kapcsolódó cikkek

A világ minden részén találhatók káprázatos látnivalók. Vannak, amik nagyságukkal, mások korukkal, érdekes alakzataikkal kápráztatnak, és vannak, amelyek rikító, szemkápráztató színeikkel. Ez utóbbiak lefotózva igazán olyanok, mint valami szép, színes festmény.

Ilyen színes helyekből készítettünk most válogatást. Hátha egyszer lesz lehetőség felkeresni őket.

La Boca, Buenos Aires

Wikipédia.com

Az argentin fővárosban Buenos Airesben található La Boca az egyik legrégebbi kerülete a városnak. A negyed első lakói 1880 és 1930 között érkeztek, főleg Olaszországból. La Boca volt Buenos Aires első kikötője, mivel a Riachuelo folyó torkolata biztos védelmet nyújtott az érkező hajóknak. A területre jellemző mocsár miatt a házakat cölöpökre építették.

A kikötőben dolgozó munkások a hajófestékek maradékát legtöbbször hazavitték, és felhasználták a saját házukon. Mivel egyszerre sosem tudtak annyi festékhez jutni, hogy az az egész házra elég legyen, így minden fal, ajtó, ablak más és más színt kapott. Eredetileg ez alakította ki a la bocai kikötő jellegzetes kinézetét.

Wikimedia.org

Az El Caminito egy sétálóutca az 1866-ban épített vasúti sínek mentén. Az 1950-es években egy helyi művész, Quinquela Martín néhány lakos segítségével az utca házait élénk színűre festette, hogy megidézze a negyed korai, kikötői éveit. Mára óriási turisztikai mágnessé vált.

Sok színes háza és kirakata garantáltan Insta-fotóra kívánkozik. Ma már nem lakja senki, csak látványelem, kimondottan az ide látogatóknak. Egy utcai múzeum.

Burano, Velence

Unsplash.com

Burano a Velencei-lagúna szigete, közkedvelt kirándulóhely. Fő nevezetessége élénk színűre festett házai és csipkekészítése. Egyes legendák szerint Burano lakosai a halászatból hazatérő helyiek miatt kezdték színesre festeni a házakat. Szerették volna, ha a halászok könnyebben hazatalálnak, még nagy ködben is.

Más forrás szerint pedig minden családnak külön színe volt ezért lett ilyen színes az összes ház.

Unsplash.com

Azt, hogy melyik házat milyen színűre szabad festeni, a sziget virágkora óta mind a mai napig az önkormányzat határozza meg. Ennek köszönheti a sziget a változatos színek egyvelegében pompázó utcaképét.

Cinque Terre, Olaszország

Unsplash.com

Képeslapra illik a látvány. Nem is csoda, hogy Cinque Terret sokan a világ egyik legszebb partszakaszának tartják. Csodás, vakítóan kék ég, mélykék víz, és a sziklákon sorakozó színkavalkád.

A Cinque Terre (magyarul öt föld) vidéke öt kis település: Riomaggiore, Manarola, Corniglia, Vernazza és Monterosso al Mare összessége.

Unsplash.com

A Ligur-tenger partján található táj jellegzetes képéhez a színes házakon kívül a zöldellő teraszok is hozzátartoznak, tovább fokozva a csodás látványt. A terület a Világörökség része.

Gamcheon Kultúrfalu, Busan

Unsplash.com

A Gamcheon Village Dél-Koreában az 1920-as és 30-as években épült, amikor a busani városvezetés úgy döntött, hogy szegény koreai lakosságát a kikötő elől elzárt területre költözteti, de mégis elég közel ahhoz, hogy munkaerőt biztosítson.

A ” busani Machu Picchu” néven ismert Gamcheon élénk színekkel festett utcák, meredek lépcsők, nyilvános szobrok, utcai kiállítások és házak útvesztője. 2009-ben Busan fő turisztikai attrakciója lett.

Wikipedia.com

A kulturális falu kötelező látnivaló. A pasztell színű házak, a kreatív hangulat és a számtalan kávézó teszi a Gamcheont az egyik legérdekesebb és legizgalmasabb helyévé. Itt a kreativitás a levegőben van, minden lépésre jut egy műalkotás.

A Kultúrfalu azonban nem mindig volt ilyen. Silány városként indult. Az emberek lassan téglaházakat kezdtek építeni, és a falu egyre nagyobb lett. A kormány végül a felújításáról döntött, és a helyi művészekkel való együttműködés révén újjászületett. Most a világ minden tájáról vonzza a turistákat.

Palácio da Pena, Sintra

Wikipedia.com

A Pena Palota (Palacio da Pena) egy romantikus vár a portugál Riviérán. A kastély a Sintra-hegység egyik dombjának tetején áll, Sintra városa felett. Tiszta napokon még a 30 km-re lévő Lisszabonból is jól látható. A 19. században épült mór, mánuel, rokokó és keleti stílusjegyeket magán viselő Pena Palotában eredeti állapotában őrizték meg a berendezési tárgyakat és a szobákat, melyek hűen tükrözik a királyi családok életét, akik sokáig nyári rezidenciaként használták a várat.

Unsplash.com

A palota vonzza a látogatókat, Portugália egyik leglátogatottabb műemléke. Az idő múlásával az eredeti vörös és sárga homlokzat színei elhalványultak, és sok éven át a palota teljesen szürke színű volt. A 20. század végére a palotát újrafestették és az eredeti színeket helyreállították.

1995-ben a palotát és a sintrai kulturális táj többi részét az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította.

Szivárványfalu, Taichung város

Wikimedia.org

A tajvani Taichung városában található Nantun kerület apró települése a Rainbow Village, azaz Szivárványfalu.  Élénken festett házairól és utcáiról híres. Ez Tajvan egyik legszínesebb foltja. „Szivárvány nagypapa”, azaz Huang Yong-fu otthona, aki évekig festette környezete falait.

Wikimedia.org

A Szivárványfalu története valóban inspiráló. Tajvanon sok katonai falu létezik szétszórva. Ezeket a falvakat olcsó építésű házakból építették, ahová a veterán katonák költözhettek a leszerelés után. Szivárványfalu eredeti neve Caihongjuan Village volt, azaz olcsó falu, ahol 1200 ház épült.

Egy idő után fejlesztők meg akarták vásárolni az ingatlanokat és lebontani a falut, de az egyik lakó, Huang nem akarta elhagyni otthonát. Huang (ma nagy szeretettel nagypapa néven ismert) élénk színekkel festette a faluban lévő épületeket, hogy megmentse őket. A képek játékokat, állatokat, mangafigurákat ábrázoltak. Terve végül sikerrel járt, és bár csak 11 épület maradt, a falu Szivárványfalu néven megmaradt.

Kampung Pelangi, Rainbow Village, Indonézia

Youtube.com

Mi történik, ha egy egykori nyomornegyedet hirtelen szivárványszínűre festenek? Özönleni kezdenek a turisták. Így történt ez Kampung Pelangival, egy kis indonéz faluval is, ami az élénk színek és a szeszélyes minták lenyűgöző megjelenítésévé vált nyomornegyedből turistaparadicsommá.

A helyi középiskolai tanár ötletét követően a kormány 22 ezer dollárt adományozott a házak átfestésére, amiből 232 ház átalakulása meg is történt. A házak átalakulása mellett a közeli folyót is megtisztították.

Youtube.com

Ez az igazán ötletes terv végül megmentette családok százainak életét. Nem kellett elköltözniük, javult az életszínvonaluk, növekedett a jövedelmük.  Így váltak a házak művészeti alkotássá, a nyomornegyed pedig a turisták kedvencévé.

Kapcsolódó
A könyvek templomai: lenyűgöző könyvtárak a nagyvilágból
Csodálatos könyvtárak léteznek szerte a világban, amelyekbe nemcsak kölcsönözni érdemes betérni, hanem maga a látvány is megér egy látogatást.