Mozaik

Két magyar döntős az Év Madárfotósa versenyen

A korábbi évektől eltérően idén csupán egy szűk válogatást tettek közzé a finalista képek közül a Bird Photographer of the Year (BPOTY) – Az Év Madárfotósa pályázatnak szervezői, így most még nem tudhatjuk, pontosan hány magyar izgulhat a szeptember elsejére ígért eredményhirdetésig, de Szabó Irma és Li Gábor biztosan, írja a Turista Magazin.

A lap szerint mindkét magyar fotós felvételei bekerültek a válogatásba, ami azért hatalmas érdem, mert a szervezők 73 országból 22 ezer képet kaptak ebben a kiírásban.

A tavaly is a döntősök közé kerülő Szabó Irma idei fotóján az látható, ahogy egy nagy kárókatona épp elejti zsákmányát.

Szabó Irma / BPOTY

Érdekesség, hogy Li Gábor pályázati fotóján szintén egy kárókatona van, csak az egy üstökös kárókatona. A lap megkeresésére a 21 éves férfi elmondta, a képet egy tavalyi családi nyaraláson készítette Horvátországban, ahol hosszú órákig ücsörgött a vízben türelmesen, míg eljött ez a pillanat.

Li Gábor / BPOTY

Ami azt illeti, a győzelem nem lesz egyszerű, mert elképesztően erős a mezőny, ezt a szervezők által a napokban közzétett fotók is bizonyítják. Mindenesetre szorítunk a magyar pályázók sikeréért.

A tavalyi győzteseket itt tudod megtekinteni:

Kapcsolódó
Idén is csodavilágba repítenek az év madárfotói
Órákig el tudnánk nézni ezeket a felvételeket.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik