Mozaik

1932 óta most másodszor látták ezt a madarat Magyarországon

G
G

Egy barátkeselyűt fényképezett vasárnap Fábián Péter Imre Geszt térségében, amint egy csapat réti sassal, és egy parlagi sassal együtt északi irányba repült, olvasható a Birding Hungary Facebook-oldalán.

Fábián Péter Imre / Birding Hungary

A poszt szerint néhány napja már észlelték valószínűleg ugyanezt az egyedet Sáránd mellett, amint déli irányba haladt.

A XVIII. században még rendszeresen előfordult ez a faj Magyarország területén, 1932 óta azonban ez csak a második előfordulása lenne idehaza.

Kissé még kétséges, hogy egy teljesen vad madárról van-e szó, ugyanis nemrég egy bulgáriai visszatelepítési programból származó, fogságban nevelt példány is Magyarországon tartózkodott.

A jeladóját sikerült megtalálni, ám a madár nem került elő. Lehetséges, hogy ezt a visszatelepített madarat sikerült megfigyelni, csupán elhagyta a jeladóját, de ezt nem lehet egyértelműen kijelenteni.

Kapcsolódó
2021-ben a cigánycsuk az év madara
Védett faj Magyarországon, természetvédelmi értéke 25 ezer forint.
Olvasói sztorik