Mozaik

Lelőttek egy Magyarországról kipusztult madarat Szabolcsban

Getty Images
Getty Images

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) PannonEagle LIFE projektjének munkatársait a bolgár Green Balkans szervezet kollégái riasztották múlt héten, mert egy nyomkövetővel jelölt barátkeselyű Magyarország területéről, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből küldött gyanús GPS adatokat, olvasható a Pannon Eagle honlapján.

A cikk szerint az MME méreg és tetemkereső egysége és a Hortobágy Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI) természetvédelmi őrszolgálata néhány órán belül a megadott koordinátákhoz siettek, ahol sikerült megtalálni a madár jeladóját egy folyóparton.

Pannon Eagle

A nyomkövető adatainak köszönhetően arra is hamar fény derült, hogy a madarat a jeladó helyétől több kilométerre meglőhették, ugyanis a keresőkutyás egység egyértelműen erre utaló nyomokat talált, így azonnal értesítette a rendőrséget. A helyszínelés során több bűnjel is rögzítésre került és DNS mintát vettek a madár jeladójáról is.

Pannon Eagle

A Barátkeselyű egyike az Európában őshonos négy keselyűfajnak, amelyek több országból – így hazánkból is – kipusztultak az illegális pusztítás (mérgezés és lelövés), valamint a természetes élőhelyek és táplálékforrások csökkenése következtében. Bulgáriában utoljára az 1950-es években történt ismert barátkeselyű fészkelés és 1985-ben hivatalosan is kipusztulttá nyilvánították.

A Bright Future for Black Vulture természetvédelmi projekt keretében több tucat repatriált barátkeselyűt engedtek szabadon az elmúlt években, így jelentősen elkezdett javulni a faj helyzete. A projekt hatalmas sikere, hogy idén tavasszal három pár is fészkelni kezdett Bulgáriában, így több mint fél évszázad után telepedhetett meg újra a faj a balkáni országban.

Az “Ichera” névre keresztelt barátkeselyű Spanyolországban kelt ki egy természetes fészekből 2019-ben, ahol még abban az évben egy autó elütötte. A madarat helyi madárvédők megmentették, majd 2020-ban a visszatelepítési program keretében Bulgáriába szállították, ahol fél éves repatriációt követően idén márciusban engedték szabadon.

Az elengedését követően egy hónapig Bulgáriában vándorolt, majd északnak vette az irányt és Szerbián és Románián keresztül érkezett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe, ahol három nappal megérkezése után eltűnt.

Érdekesség, hogy Magyarországon 1932 óta éppen múlt héten látták másodszor azonosították ezt a madarat. Akkor a híradások arról számoltak be, kétséges, hogy egy teljesen vad madárról van-e szó, ugyanis nemrég egy bulgáriai visszatelepítési programból származó, fogságban nevelt példány is Magyarországon tartózkodott. Ez utóbbit lelőtték, mint az mostanra kiderült, de az is lehet, hogy a két madár valójában ugyanaz.

Kapcsolódó
Negyedszer észlelték hazánkban ezt a madárritkaságot
Bajszos poszátával nem találkozik minden nap az ember Magyarországon.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik