A sziget, ahol képtelenség unatkozni

Ilyen lehet 2021-ben az álomnyaralás: a Kanári-szigetek lehet a helyzet egyik nyertese.

A koronavírus-járvány lecsengésével napról napra közelebbinek érezzük az újranyitást. Mivel az emberek kiéheztek már a megérdemelt pihenésre, a nyaralások iránt is egyre nagyobb intenzitással kezdtek el érdeklődni. Sajtos Gábor tenerifei utazásszakértő arról beszélt, a klasszikus értelemben vett turisztikai fellegvárak sorra jelentik be, hogy nyáron megnyitják kapuikat a külföldi vendégek előtt, ezért egyre többen döntenek a foglalás mellett. Véleménye szerint az álomnyaralás legfontosabb összetevői az aktív pihenés, a gasztronómia és a biztonság lesznek.

Kapcsolódó
Elmentek nászútra és vállalkozók lettek a Kanári-szigeteken
Olykor háborgó óceánt, sziklás, fekete-homokos tengerpartot, hegyeket, erdőket és nyüzsgő tengerparti életet kínál Tenerife.

Az elmúlt időszakra aligha tekintenek sokan életük legszebb időszakaként, a járvány okozta bezártság mentálisan mindenkit nagyon megterhelt. Érezhető az embereken, hogy szabadulnának, és a fokozatos nyitásnak köszönhetően már látótávolságba került az is, hogy újra utazhassunk, újra átélhessük a nyaralás önfeledt élményét.

Sajtos Gábor tenerifei utazásszakértő arról beszélt, a szakma Európa-szerte arra számít, hogy májusban robbanásszerűen nő majd a foglalások száma, mindenki egyszerre szeretné bebiztosítani a nyári szálláshelyét. A hotelek, vendéglátóhelyek éppen ezért már most gőzerővel készülnek a főszezonra.

holidayintenerife.eu

Mik lesznek az álomnyaralás fő szempontjai?

Az emberek várhatóan az elmúlt egy évből kimaradt dolgokat szeretnék majd bepótolni, emiatt a nyaralók olyan szempontokat is figyelembe vesznek majd foglaláskor, amire korábban sokaknál nem volt akkora hangsúly. Ilyen a gasztronómia, az aktív kikapcsolódás lehetősége, valamint az is, hogy minél több különleges, életre szóló programon lehessen részt venni.

A szigetek biztosan nagyobb népszerűségnek örvendenek majd, ugyanis földrajzi adottságaiknak köszönhetően biztonságosnak számítanak járványügyileg.

Lehet találni pár ilyen szigetet, de az Európai Unión belül szinte csak egy szigetcsoport van, amire a felsorolt jelzők igazak és egész évben látogatható is. Ez nem más, mint a Kanári-szigetek, ennek is legfényesebb csillaga Tenerife

– fogalmazott a Tenerife titkai útikönyv szerzője.

holidayintenerife.eu

Mint fogalmazott, Tenerifén volt az első hotel, ahol karanténba zártak embereket az Európai Unión belül, de azóta nem került sor hasonló intézkedésre. A védekezés sikerét jól mutatja, múlt év júliustól az éttermek teljes bezárására sem volt szükség. November óta ráadásul csak negatív PCR-teszttel lehet beutazni, ami még biztonságosabb úti céllá tette a szigetet. A Spanyolországhoz tartozó nyaralóövezet Budapestről, vagy akár Bécsből is elérhető közvetlen repülőjárattal.

A sziget, ahol képtelenség unatkozni

A Holiday in Tenerife.EU tulajdonosa arról is beszélt, a sziget számos gasztronómiai élménnyel is kecsegtet, hiszen a tengeri herkentyűktől a különböző sült húsokon keresztül az isteni helyi érdekességeken és egzotikus gyümölcsökön át, még a vegán étrendet követők is megtalálják számításukat. Így nagyon nem lehet melle nyúlni a szigettel, ha a kulináris élvezeteket szeretnénk pótolni.

Sajtos Gábor elmondta, az érdeklődők zöme azért választaná most a szigetet, mert nem akarnak a bolygó másik felére utazni ahhoz, hogy egzotikus helyen legyenek, ugyanakkor aktív nyaralásra vágynak a családdal vagy a barátokkal.

Tenerife a fakultatív programok fellegvára. Aligha találni még egy olyan szigetet, ahol a tengeralattjárózástól az összes vízi sporton keresztül a helikopterezésig mindenfajta kikapcsolódási lehetőség elérhető. A nyaralók megmászhatnak egy 3718 méter magas vulkánt, katamaránozhatnak vadon élő delfineket és bálnákat megfigyelve, de már újra látogatható a világ egyik leggyönyörűbb állatparkja is

– sorolta az utazásszakértő.

holidayintenerife.eu

A sziget sok természeti látványossággal is büszkélkedik, ilyen a Teide, a világ harmadik legmagasabb vulkánja, a Masca, az eldugott kalózfalu, amit Tenerife Machu Picchu-jaként is szoktak emlegetni. Tenerifének még ezer arca van, ami több száz túraútvonalon fedezhető fel.

A Holiday in Tenerife.EU honlapja folyamatosan frissülő blogposztban tájékoztat a beutazási feltételekről.

Kapcsolódó
Tenerife titkai, avagy a Kanári-szigetek gyöngyszeme
Lehengerlő történet, egy könyv az örök tavasz szigetéről.