Mozaik

Masszív áremeléssel mentenék a menthetőt a tojástermelők

Getty Images
Getty Images

Aggasztó helyzetbe került a magyar tojáságazat. 2020 óta gyakorlatilag nem drágult a tojás átvételi ára, miközben a takarmányárak hónapok óta folyamatosan egyre emelkedtek, írja az Agrárszektor.

Dr. Molnár Györgyi, a Tojásszövetség mezőgazdasági titkára arról beszélt, lényegében húsvét óta nem történt semmiféle változás a tojás csomagolóhelyi árát illetően, ráadásul 2020-as év azonos időszakához képest is alig 0,71%-kal emelkedtek a tojásárak. Tavaly a 21. héten az M-es méretű tojásokért a csomagolóhelyeken 25,22 forintot adtak, míg idén ugyanezen időintervallumban 25,39 forintért vették át az ilyen méretű tojásokat.

Gyakorlatilag a tavalyi szinten vannak a tojásárak, ami iszonyatosan szomorú

– jelentette ki dr. Molnár Györgyi.

Szerinte a tojástermelés ma Magyarországon abszolút az önköltség alatt van, a szakértői előrejelzések pedig azt mutatják, hogy 2020 második félévéhez képest 2021 második félévére 150%-os takarmányár-emelkedés várható, bár ez a prognózis még az idei búza- és kukoricatermés függvényében még változhat.

Az ágazatban elmondása szerint még erősen érezhető a koronavírus-járvány hatása, és nem tudni, ez mikor kezd el csökkenni. Dr. Molnár Györgyi szerint korábban nem tapasztalt elkeseredettség uralkodik az ágazatban, többen azon gondolkodnak, hogy végleg felhagynak a tojástermeléssel.

A Tojásszövetség titkára közölte, már több mint két hónapja kínlódnak a termelők, és az elkövetkező hónapok sem adnak okot a bizakodásra, mert a nyári időszak sem épp a magas árakról szokott szólni.

A szakember elmondta, mindenki abban reménykedik, hogy június közepén beindul a turizmus, és ezzel vélhetőleg nemcsak keresleti elmozdulás lesz, hanem az árak is meg fognak indulni fölfelé.

Egy 20-25%-os áremelkedés lenne indokolt ahhoz, hogy a magyar tojáságazat megmaradjon

– nyilatkozott a lapnak.

Kapcsolódó
Egekben jár az étolaj ára
A februári átlagár 635 forint volt literenként, azóta tovább drágult.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik