Már 21 gép és 210 hektár égett le, pedig még csak most kezdődött az aratás

Idén nyáron eddig több mezőgazdasági tűzhöz riasztották a tűzoltókat, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
Kapcsolódó cikkek

Idén eddig 64 százalékkal több gabonatábla égett, 60 százalékkal több tarló- és 32 százalékkal több kazaltűz keletkezett, mint egy évvel ezelőtt – adta hírül az MTI Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője nyomán.

Mukics Dániel elmondta, hogy idén nyáron eddig 22 gabonatáblán, 30 tarlón keletkezett tűz és 19 alkalommal égő kazlakat kellett oltaniuk a tűzoltóknak. A leégett mezőgazdasági terület 210 hektár. A kigyulladt mezőgazdasági gépek száma majdnem ugyanannyi, mint tavaly ilyenkor, eddig 21 gép kapott lángra.

Aratás közben gyulladt ki egy kombájn június 29-én Somogyvámos külterületén, Polány közelében. A tűz átterjedt egy traktorra és húsz hektár búzatáblára is.

A katasztrófavédelem idén is kiemelt figyelmet fordít az agráriumban keletkező tüzek megelőzésére: a szakemberek nemcsak ellenőrzik a mezőgazdasági gépeket, a mezőgazdasági épületek tűzvédelmi állapotát, hanem folyamatos kapcsolatban állnak a gazdákkal és megelőzési tanácsokat is adnak.

Külterületen tilos zöldhulladékot égetni

A szóvivő a mezőgazdasági tüzek megelőzéséért felhívta a figyelmet többi között arra, hogy külterületen tilos zöldhulladékot égetni, belterületen csak ott szabad, ahol ezt az önkormányzat rendeletben engedélyezi, június 24-e óta tűzgyújtási tilalom van érvényben az egész országban, vagyis tilos tüzet gyújtani erdőkben, fásításokban, facsoportokban, útszéli fasorokban és ezek 200 méteres körzetében, még a kijelölt tűzrakóhelyeken is.

Gabonatáblán, annak közvetlen közelében pedig tilos dohányozni, még a munkagépek vezetőfülkéjében is.

A mezőgazdasági munkagépek forgó, súrlódó alkatrészeit pontosan kell beállítani, ezeket rendszeresen kell olajozni, zsírozni, a betakarítást és a termények szállítását végző munkagépekre, járművekre is kell tűzoltókészülék, a munkagépek elektromos vezetékeinek szigetelését, rögzítettségét, az akkumulátor szigetelését érdemes használat előtt ellenőrizni, akárcsak a kipufogórendszert és az üzemanyagellátó- és olajtovábbító rendszereket.

A munkagépet meg kell tisztítani a rárakódott olajsártól, növényektől. A kombájnoknak földelőlánccal kell rendelkezni és a gabonatáblán lévő munkagépek kipufogóira szikrafogót kell szerelni.

Kapcsolódó
Íze, mint a nagyi kovászosáé: a ropogós héjú toronyi kenyér titka
Kovász nélkül nincs jó magyar kenyér, de minőségi búza és kemence nélkül sem.
Címkék: aratástűzégés