Halak ezrei pusztultak el a Garam folyóban

A tetemek között a világ egyik legveszélyeztetettebb lazacféléjét is lehetett látni.
Kapcsolódó cikkek

Súlyos biológiai katasztrófa sújtotta a Garamot Szlovákiában.: a folyó – amely Esztergommal szemben ömlik a Dunába – középső szakaszán, Zólyombúcson a vihar rádöntött egy fát a helyi biogázüzem fermetációs hulladékát tároló zsákszerű tartályra, ami megrepedt. 400 köbméternyi erősen savas hulladék folyt a közeli patakba majd azon keresztül a települést átszelő Garamba, írta a ma7.sk portálra hivatkozva a 444.hu.

Kapcsolódó
Több tonna haltetemet szedtek ki a Velencei-tóból
Önkéntesek is segítenek, a közösségi fórumokon pedig arra kérik a tóért aggódókat, csatlakozzanak a munkához.

A baleset súlyos halpusztuláshoz vezetett. A Bezeréte (Trnavá Hora) község mellett horgászók jelentették az elpusztult halak feltűnését, illetve azt, hogy a víz zavaros, nem áttetsző és bűzlik.

Az első beszámolók szerint – a helyszínre érkező rendőrség fotóival illusztrálva – Bezeréte környékén, mintegy egykilométeres szakaszon 600 kilogramm haltetemet szedtek ki a Garamból.

A Budapest halai Facebook oldal információi szerint az első napi dögszedés eredménye 25 halfaj 4100 példánya összesen 1,9 tonna súlyban.

A Garam Szlovákia néhány olyan vize közül az egyik, amely otthont ad a dunai galóca (Hucho hucho) állományainak. Ez a halfaj Európa legnagyobbra növő pisztrángféléje, másfél méteres és 50 kilogrammos is lehet. Világszinten veszélyeztetett, nálunk fokozottan védett halfaj. A dögök között sajnos nagyon sok galócát is lehet látni

– írták a posztban.

Az ökológiai katasztrófa kiheverésére több évre lesz szükség. A legutóbbi tömeges halpusztulást a Középső-Garamon a 90-es évek végén jegyezték fel.

Kapcsolódó
Tömeges halpusztulás a szennyezés következménye a Bene-patakban és a Tarnán
A hosszútávú környezeti károk még nem láthatóak.