Mozaik

Megostromolták a turisták Zakopanét

Artur Widak/AFP
Artur Widak/AFP

Igazi őrület volt a július és augusztus a lengyelországi Zakopanéban, a Tátrában készült fotókról gyakran nehéz elhinni, hogy valódiak, annyi ember gyűlt össze egy helyen írja a magas-tatra.info.

A lap szerint ekkora tömegeket és sorban állást a látnivalók előtt emberemlékezet óta nem lehetett látni.

Kapcsolódó
Ritka látogatók sétálnak Zakopane utcáin
Óvatosan, de kíváncsian néztek körül.

Mint fogalmaznak, Zakopane évek óta abszolút sláger Lengyelországban az üdülési célpontok között. A Balti-tenger is rendkívül népszerű, de Lengyelország téli fővárosa is a turisták hatalmas tömegeit vonzza. Ami azonban 2021 nyarán történt a Tátra lábánál, az mindenkit megdöbbentett.

Emlékeztetnek, augusztus elején egy fotó keringett az interneten, amelyen egy több száz méteres, a Halastóhoz (Morskie Oko) tartó buszokra várakozó sor volt látható, amely a zakopanei buszpályaudvar előtt kígyózott. Nem sokkal később a Halastóról készült fotó lett a sláger, amely szűk megközelítésben egy embertengert ábrázolt.

Artur Widak/AFP

Csak idén júliusban 769 ezer turista kereste fel a Tátrai Nemzeti Parkot, míg tavaly ugyanebben az időpontban 598 ezer turista lépett be a parkba. A különbség közel 200 ezer fő, ami egyetlen hónapot vizsgálva hatalmas differencia.

Mindennek az oka, hogy a belföldi nyaralások a koronavírus-járvány miatt Lengyelországban még a tavalyinál is népszerűbbek. Zakopane pedig bár korábban is felkapott volt, idén valósággal megostromolták a turisták.

A létesítmények többsége még augusztus végén is teljes kihasználtsággal működött, és a szálláskeresés is sok türelmet igényelt.

Kapcsolódó
Elkészült az első via ferrata a Magas-Tátrában
Az új vasalt út hossza megközelítőleg 450 méter.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik