Mozaik

Bélyegre vitték Kukorit és Kotkodát

50 ezer példányban készült az egyedi bélyegblokk.

A Kukori és Kotkoda című rajzfilmsorozat szereplőit ábrázoló alkalmi bélyegblokkot bocsátott ki  ünnepélyes keretek között csütörtökön Budapesten a Magyar Posta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA) együttműködésben, írta az MTI.

Kapcsolódó
Bélyegblokkot kapott és visszatér a képernyőre Süsü, a sárkány
Felkérték Csukás Istvánt, írja meg a zenés bábjáték következő epizódjait.

A közös kezdeményezésként 2019-ben indított Mesehősök bélyegkollekció újabb darabját az MTVA és a Magyar Posta Zrt. vezetői bocsátották forgalomba.

A Süsü, a sárkány és a Frakk, a macskák réme után idén a Magyar Televízió egy másik ikonikus mesesorozatának, az 1970-es években bemutatott Kukori és Kotkodának a szereplőivel készült 50 ezer példányban egyedi bélyegblokk, amelynek három címletén a három főszereplő, keretrajzán a baromfiudvar és a további szereplők láthatók

– mondta a blokk bemutatóján Hegmanné Nemes Sára, a Magyar Posta Zrt. elnöke.

MTI/Balogh Zoltán

A Kukori és Kotkoda az első olyan tévémese-sorozat, amely a Magyar Televízió megrendelésére született, írója Bálint Ágnes, tervezője és rendezője Mata János volt.

Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója kiemelte: a mese szereplői örökérvényű értékeket közvetítenek, mindezt szórakoztató formában, mesefigurák által, vicces történetek során, amelyeken generációk nőttek fel.

Kapcsolódó
Régi mesék, amik ma is az életre tanítanak
A mese a legjobb érzelmi intelligenciafejlesztő módszer és a minőségi idő egyik legértékesebb módja. Nem csak szórakoztat, de jóra is tanít.
Olvasói sztorik