Mozaik

90 éve született Latinovits Zoltán, az Isten hozta, őrnagy úr című filmben ma újra láthatjuk

youtube
youtube
Örkény István Tóték című kisregénye alapján készült, Isten hozta, őrnagy úr! című filmet ma, a Duna tévén nézhetjük.

Egyik leghíresebb filmjével idézi meg Latinovits Zoltán halhatatlan emlékét a Duna Televízió. Születésének 90. évfordulóján, szeptember 8-án az Örkény István Tóték című kisregénye alapján készült, Isten hozta, őrnagy úr! című filmet tekinthetik meg a csatorna nézői.

Idén 45 éve, hogy már nincs közöttünk, és 90 éve, hogy megszületett. Latinovits Zoltán emléke mégis élénken él a színházlátogatók és a filmnézők emlékezetében egyaránt. Született őstehetség volt, akit méltán emlegetett „Színészkirály”-ként a szakma és a közönség.

Néhány érdekesség a színművészről

  • Saját bevallása szerint a Gundel étteremben született. Nagyapja Gundel Károly különböző gasztronómiai művek ismert írója volt.
  • Születése után apja, Latinovits Oszkár földbirtokos szinte azonnal elhagyta a családot, amit a színész soha nem tudott teljesen feldolgozni.
  • Asztalostanonc és hídépítő munkás is volt, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen építészmérnökként szerzett vörösdiplomát.
  • 1956-ban szerződtette a Debreceni Csokonai Színház segédszínésznek.
  • Élettársa, élete nagy szerelme 1960-tól haláláig Ruttkai Éva Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő volt. Közös gyermekük nem született.

  • Habár rövid élete volt ­­– mindössze 44 évet élt –, pályája alatt több nagyszabású produkcióban szerepelt. Alkatából, jelleméből fakadóan sokszor játszotta az igazi férfi, a hős lovag szerepét.
  • Kortársai szenvedélyes, szókimondó, olykor  indulatos embernek ismerték. Nem volt botrányhős, de akkoriban bőven elég volt, hogy kritizálta a rendszert.
  • Már életében megkapta a Színészkirály jelzőt, 2002-ben pedig kisbolygót neveztek el róla, ez lett a 132874 Latinovits.
  • Latinovits 1976 június 4-én történt a balatonszemesi vasútállomáson vesztette életét. Gyerekkori szokása volt, hogy felugrott a mozgó vonatra, sokan azt gondolták, most is ezt akarta tenni. Ezért sokáig mindenki úgy tudta, hogy baleset történt, ám testvére, Frenreisz Károly azt állítja, hogy bátyja szándékosan feküdt a vonat alá.
  • Kedvetlenséggel, kétségekkel, depresszióval tűzdelt élete  ellenére a művészi lélekből fakadó érzékenység és a szeretet iránti vágy több gondolatában is megfogalmazódik.

Töltsük meg a házat szeretettel. Rakjuk újra a kályhát, újra a tüzet. Éljük egymásnak a napokat. Költözzön vissza az ölelés, valamely késői józanabb, de maradóbb szerelem. Költözzünk vissza egymásba.

A színművész előtt születésének 90. évfordulóján az 1969-ben bemutatott, Isten hozta, őrnagy úr! című filmjével tiszteleg a közmédia, amelyben Latinovits a címszerepben tűnik fel. Fábri Zoltán klasszikusát szeptember 8-án, szerdán 20:40-től tűzi műsorára a Duna Televízió.

Kapcsolódó
Látványos film készült a hortobágyi pusztáról
Az alkotásban szerepet kapnak őshonos háziállataink, a védett növény- és állatfajok sokasága, és a tájképi, kultúrtörténeti és néprajzi értékek.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik