Mozaik

Rangos díjat kapott a Tisza-tó ökoharcosa

Ljasuk Dimitry/Facebook
Ljasuk Dimitry/Facebook
A díjazott filmet megjelenése óta eddig közel másfél millióan látták.

Ljasuk Dimitry ,,A Tisza nevében” című filmje nyerte a szakmai fődíjat és az M5 csatorna különdíját a Gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon.

A szeptember 10-12-én tartott fesztiválra idén több mint 2000 film nevezett 90 országból. Ebből 4 külföldi és 3 magyar alkotást választott ki zsűri a Kék Bolygó Alapítvány szakmai fődíjára, ezekből “A Tisza nevében” című film lett a fesztivál fődíjasa.

A Tisza nevében című filmem egyik fontos célja az volt, hogy gondolkodásra és változtatásra késztessem a lakosságot, szervezeteket és a döntéshozó politikusokat

– írja Dimitry a közösségi oldalán.

Ljasuk Dimitry, a Tisza-tó szerelmese, ismert hírvivője és filmese számtalan módon megörökítette már a vidéket, évek óta szívén viseli a tó és a tó élővilágának sorsát. A természetvédő régóta szeretné az embereket ráébreszteni arra, hogy ideje változtatni vásárlási szokásaikon és életmódjukon, és erre számtalan módon fel is hívja a figyelmet.

A díjazott filmet megjelenése óta eddig közel másfél millióan látták. A film apropóján többek között több tucat lakossági és önkormányzati szemétgyűjtés történt a Kárpátalján, és a filmet kárpátaljai és magyarországi középiskolák és általános iskolák pedagógusai is beépítették a tananyagba, közös vetítésekkel.

Az elismeréshez gratulálunk!

Kapcsolódó
Valóra váltaná Makovecz álmát a Tisza-tó legnagyobb hírvivője
Úszópiacot és szemétfesztivált is tervez Ljasuk Dimitry. Interjú a tó nem hivatalos nagykövetével. 
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik