Getty Images
Mozaik

Magányosan áll egy tó közepén Új-Zéland legfotogénebb fája

A Wanaka-tó magányos fája egész Új-Zéland leggyakrabban fotózott fája is egyben. Nem véletlenül, a látvány ugyanis magával ragadó minden évszakban, írja az Atlas Obscura.

Getty Images

A vízből kiemelkedő fa ugyan meglehetősen közkedvelt a turisták körében, kis kutatómunka is szükséges hozzá, mert a tó környékén sehol nincs kitáblázva, hogy pontosan merre található. Ez pedig éppen elég ahhoz, hogy csak a legkitartóbbak látogassanak el a kisebb természeti csodaként számon tartott fához és a turisták tömkelege ne tegye tönkre a meghitt környezetet.

A cikk szerint a tóparton lehetőség nyílik piknikezni, egyúttal pedig csodálatos panorámával tekinthető meg a naplemente vagy a napnyugta a magányos fával az előtérben, a havas hegycsúcsokkal a távolban.

Getty Images

A víz nem nevezhető melegnek, de ha valaki bírja a csobbanást a hűvösben, akkor erre is van mód.

A fa egyébként a világörökség részévé nyilvánított Mount Aspiring Nemzeti Parkban található a Déli-szigeten, és további más látványosságoknak a bejárati kapujaként szolgál, ahol akár több napot is el lehet tölteni túrázással.

Kapcsolódó
Az elárasztott falu őre lett az Európai Év Fája 2020-ban
A fenyőfa lenyűgöző bizonyítéka annak is, hogyan képes ellenállni a természet az éghajlatváltozásnak és az emberi tevékenység hatásainak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.