Mozaik

Furcsa kinézetű madár tévedt el Érsekcsanádon

Tóth Tímea / KNPI
Tóth Tímea / KNPI

Érsekcsanádról értesítették hétfőn a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálatát, hogy a Szőlő utcában egy furcsa kinézetű, esetlen madarat találtak az úton.

A park honlapján megjelent cikk szerint a leírás alapján a természetvédelmi őr már sejtette, hogy egy búbos vöcsökkel lesz dolga, ami be is igazolódott.

Tóth Tímea / KNPI

A feltehetően vonulásban lévő madár a reggeli ködben eltévedhetett, és az utca sötét, nedvességtől csillogó aszfaltját víznek vélhette és leszállt rá. Így mindjárt is bajba is került, mivel a vöcsök csak vízről tud felszállni, szárazföldről nem.

A helyszínre érkező szakemberek befogás után megállapították hogy egészséges, nincs sérülése, csak útbaigazításra van szüksége. Baján, a Dunánál szabadon is engedték, ahol gyorsan rendbe szedte a tollait és tovaúszott.

Tóth Tímea / KNPI

A búbos vöcsök a legnagyobb hazai vöcsökfajunk, a fején található, jellegzetes dísztollairól könnyen felismerhető. Rövidtávú vonuló, a telet rendszerint Dél-Európában tölti, de néhány példány nálunk telel át a be nem fagyó vizeken.

Kapcsolódó
Kőforgatót kaptak lencsevégre Orosháza határában
Ritka vendég a Körös-Maros Nemzeti Parkban.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik