Teljesen kiszáradt a Magas-Tátra egyik jelképe

Emberemlékezet óta nem történt hasonló.
Kapcsolódó cikkek

November elején teljesen víz nélkül maradt a Magas-Tátra egyik jelképe, a Kő-pataki-tó (Skalnaté pleso), írja a magas-tatra.info.

A cikk szerint az október végi hosszú hétvége előtt még legalább egy kis medence volt a tó közepén, de november 2-án kedden már az is eltűnt.

A látvány drámai, most csak a száraz sziklákat lehet látni a tó alján.

Bevallom, nem emlékszünk arra, hogy a tó a történelemben valaha is teljesen kiszáradt, hogy valóban egyetlen csepp víz nélkül maradt volna

– mondta Martina Petránová, a Tátrai Nemzeti Park Állam Erdészet szóvivője.

Pavel Faško klimatológus arról beszélt, hogy a mérések szerint a tó vize nem elfolyt, hanem fokozatosan elpárolgott a tóból.

A szakértői szerint az idei ősz szép volt ugyan a térségben, de nagyon száraz, eső és csapadék nélkül. Ez hatással volt a tó vizének állapotára. Nem kis gondot okoz a vizet a tó medrében tartani, mivel a múltban a híd és a gát építése során megbolygatták a morénát, emiatt a víz hét túlfolyón keresztül kifolyik a tóból.

A tó egyébként ismert az ingadozó vízszintjéről: szeptember elején a változatosság kedvéért olyannyira megtelt, hogy a víz átömlött a gáton és a hídon.

Kapcsolódó
225 tonna jégből épül a Tátra egyik legkedveltebb látványossága
Szlovákiából, Csehországból és az Egyesült Államokból érkezett 20 jégszobrász dolgozik a jégtemplomon.