Mozaik

Megostromolták a turisták a Lengyel-Tátra csúcsát

Augusztus utolsó hetében a turisták kihasználták az időjárás átmeneti javulását a Lengyel-Tátrában, és tömegesen elindultak a hegyekbe. Ennek eredménye az lett, hogy több száz méteres sor alakult ki az ország egyik leghíresebb hegye, a Giewont csúcsa alatt, írja a magas-tatra.info.

A lap szerint bár múlt hét elején még hideg volt a térségben, szerdán a turisták imái meghallgatásra találtak és a Tátra fölött kitisztult az ég. Ezrek döntöttek úgy, hogy kihasználják a kedvező időjárást és megmásszák a hegyet.

Így történhetett meg, hogy a Giewont csúcsára vezető turistaúton több száz méteres sor alakult ki. Ahhoz, hogy valaki feljusson a csúcsra, a nap nagy részében három órát kellett sorban állnia.

A türelmetlenebb turisták vissza is fordultak, mások kitartottak a végéig, néhányan csak este értek fel a csúcsra.

A nagyszámú turistának és a többi nap kedvezőtlen időjárásának köszönhetően a TOPR hegyimentőinek is több munkája volt. Több tucatnyi beavatkozást hajtottak végre, legtöbbjük ízületi sérülés, törés és zúzódás volt.

25-én a mentőhelikopter egy 10 éves gyermek mentésére repült a Giewontra, akit egy lezuhanó kő a fején talált el, ennek következtében koponyalapi törést szenvedett. Több órán át kerestünk egy turistát, aki békésen aludt egy panzióban, és nem szólt senkinek, hogy a telefonja ki van kapcsolva. Olyan emberekről is érkeztek bejelentések, akikre alkonyat után hirtelen rájuk sötétedett, és segítségre volt szükségük, hogy visszatérjenek a menedékházhoz”

– magyarázta Piotr Konopka, a TOPR ügyeletese.

Kapcsolódó
Indul az első elektromos bringatúra Palócföldön
Elsődleges cél a térség ismertebbé tétele.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik