Mozaik

Egy falu, ahol a helyiek nem akarnak utcaneveket

fr-wikipedia-org/lucasD
fr-wikipedia-org/lucasD
A település évszázadok óta él utcanevek nélkül.

Nem mindenkinek tetszik egy kicsiny közép-franciaországi faluban, hogy a polgármester nevet akar adni az utcáknak, megkönnyítendő a postások, a futárok és a mentők dolgát.

Kapcsolódó
Szarvascsapat tévedt egy gyopárosfürdői utcába
Fehér színű is akadt közöttük.

Catherine Moulin, Faux-la-Montagne polgármestere arra kérte a település lakóit, hogy közösen gondolkodjanak el azon, milyen neveket kapjanak az egyes utcák. A faluvezető szerint az utcanevek hiánya egyre több gondot okoz a házhozszállító és a betegápolói szolgáltatóknak, írta az MTI.

Az ötlet nem mindenkinek nyerte el a tetszését, egy, a levélszekrényekbe bedobott névtelen körlevél írói azzal riogattak, hogy az utcanevek bevezetése megkönnyítené az olyan nagy techcégek dolgát, mint az Amazon, amelyek aztán rájuk zúdíthatják árukínálatukat, “és ez nem jó”.

Egy helyben lakó nő attól tart, hogy az utcanevek bevezetésével szükségtelen urbanizáció veszi kezdetét.

Szerinte igenis vannak utcanevek, csak nem táblákon, hanem a fejekben.

Az ott a hátsó utca, amott pedig az idős hölgyek utcája húzódik, mivel ott sok öregasszony él

– mondta a nő, aki szerint probléma esetén mindig megmutatják az utat a postásnak.

Az egyik francia tévécsatorna szerint a kézbesítési problémák azóta éleződtek ki, hogy a posta az életfogytiglan foglalkoztatott egyetlen helyi kézbesítő helyett újabban egyre gyakrabban támaszkodik kisegítő kézbesítőre. A falu évszázadok óta él utcanevek nélkül.

Egy 1994-es rendelet szerint Franciaországban csak a 2000 fősnél nagyobb települések kötelesek utcaneveket és házszámokat alkalmazni. A kicsiny Faux-la-Montagne az év végéig szeretne megoldást találni a problémára.

Kapcsolódó
Utcanevek, amikről nem is hinnénk, hogy léteznek
Terveztünk egy utcatúrát, több, mint jó!
Olvasói sztorik