Mozaik

Életveszélyes a Mecsek népszerű kilátója

baranya megyei természetbarát szövetség
baranya megyei természetbarát szövetség
Balesetveszélyes,, egyelőre nem tudni, meddig lesz zárva.

Éger-tető a Mecsek déli részén Pécs hegyvidéki részének közelében található, amely remek és közkedvelt családi kirándulóhely.  A volt ifjúsági tábor közelében 2007-ben pihenőhelyet és játszóhelyet alakítottak ki a területen, ahol a padok, asztalok és esőbeállók közelében egy kétszintes fából készült, kis tetővel ellátott kilátót is felépítettek.

Kapcsolódó
Megújult a Mecsek ikonikus kilátója
A kilátó már évek óta le volt zárva.

A Pécs Aktuál tudósítása szerint statikai problémák miatt a napokban le kellett zárni a kilátót. A hírt a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség közölte honlapján.

A Biokom tájékoztatása szerint az illesztéseknél vannak problémák, a szakmérnöki vélemény után azonnal lezárták a kilátót

– írta a portál.

A hivatalos szakvélemény megérkezése után a társaság javítási, felújítási szakvéleményt kér majd, amit egy pályáztatási folyamat követ – ezért egyelőre nem tudni, hogy pontosan meddig lesz lezárva az Éger-tetői kilátó.

Kapcsolódó
Újjáépül Lillafüred legendás kilátója
Az új építmény az 1900-ban átadott eredeti létesítmény korhű rekonstrukciója lesz.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik