Mozaik

Kiemelt törődést kapnak az egymillió forint értékű madarak

Wikimedia.com
Wikimedia.com
Mára a túzok legnagyobb egybefüggő közép-európai fészkelőállománya Magyarországon található.

Az átfogó védelmi intézkedéseknek köszönhetően sikerült stabilizálni a túzokállományt Magyarországon, a legutóbbi felmérésen a fokozottan védett faj mintegy 1600 egyedét regisztrálták a szakemberek Magyarországon, áll az Agrárminisztérium közleményében.

A túzok a világ legnagyobb tömegű röpképes madárfaja, éppen 50 évvel ezelőtt, 1971-ben kapta meg a legmagasabb szintű védelmet.

Kapcsolódó

A túzok védelme komplex és sokrétű feladat, hiszen a faj fennmaradása számos tényezőtől függ. Mivel mezőgazdasági környezetben, talajon fészkelő madárról, olyan változatos agrártájban találja csak meg életfeltételeit, ahol a hagyományos, környezetkímélő és emberléptékű gazdálkodási formák vannak jelen. Ehhez az agrár-környezetgazdálkodási programok kidolgozásakor a gazdákkal való együttműködésre is szükség van.

A puszta egyik legpompásabb madarának tartott faj egykor egész Eurázsiában megtalálható volt, ám a vadászat és az élőhelyének átalakulása a kipusztulás szélére sodorta, így ma világszerte veszélyeztetett és Magyarországon is a legmagasabb szintű védelemben részesül.

Magyarországon 1970-től fokozottan védett, eszmei értéke a legmagasabb kategóriát jelentő 1 millió forint.

Az elmúlt fél évszázadban átfogó intézkedések és széles összefogáson alapuló szakmai munka zajlott a túzok megmentése érdekében.

Wikipedia.org Devavanya, Maïarsko

A dévaványai Túzokvédelmi Állomás 1978-ban jött létre, addigra a szakemberek felismerték, hogy a fajt veszélyeztető tényezők jellege miatt az élőhelyi védelem mellett egyedi szintű védelemre is szükség van.

A Dévaványai Túzokvédelmi Állomás eredetileg a veszélyeztetett fészkekből mentett tojások keltetése, a fiókák felnevelése és visszavadítása céljából létesült, ám ma már jóval összetettebb feladatot lát el a keletpannon régió túzokvédelmében

– emlékeztetett Szél Antal István, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi területfelügyelője a közleményben.

A fészekmentések gyakorlata, a rendszeres adatgyűjtések, az egyedi jelölések eredményei, a tudományos kutatások publikálása, a területek adottságaihoz igazodó mező- és vadgazdálkodási gyakorlat alkalmazása, valamint az érintett társadalmi csoportokkal megvalósuló együttműködések tapasztalatai egyértelművé tették, hogy komplex stratégiára van szükség a hazai természetvédelem ikonikus madarának megóvása érdekében.

1988-ban létrejött a Túzokvédelmi Munkacsoport, amely a hazai túzokvédelemben aktívan részt vállaló szervezeteket tömöríti.

Az AM mellett 6 nemzeti park igazgatóság (a Bükki, a Duna-Ipoly, a Fertő-Hanság, a Hortobágyi, a Kiskunsági és a Körös-Maros nemzeti park igazgatóságok) a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Kiskunsági Madárvédelmi Egyesület és a Soproni Egyetem is állandó tagja e szakértői csoportnak.

Wikipedia.org

A kritikus méretűvé zsugorodott túzokélőhelyek fogyatkozása megállt, ám az állomány megerősítéséhez további lépéseket kellett tenni az élőhelyek megőrzése terén. A túzok védelmét hazai és uniós költségvetésű programok is segítik.

Mára a túzok legnagyobb egybefüggő közép-európai fészkelőállománya a Kárpát-medencében, azon belül is Magyarországon található. A Kárpát-medencei túzokállomány igazoltan 2200 fölé emelkedett, mintegy 200 példánnyal többet regisztráltak, mint korábban.

Elmondhatjuk, hogy ma már elegendő információval és szakmai ismerettel rendelkezünk ahhoz, hogy jól tervezni tudjuk a védelem gyakorlatát és kiszámítható legyen annak eredményessége. Jól ismertek azok a kulcsfontosságú területek, ahol megfelelő kezeléssel, a rendelkezésre álló források összpontosításával, valóban nagyon hatékonyak tudunk lenni

– mondta el Lóránt Miklós, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi területfelügyelője a közleményben.

Kapcsolódó
Veszélyeztetett túzokcsibék szívverését mérik Dévaványán
A madárkák születésük után személyi igazolványt kapnak.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik