Kemény harcot vívnak egymással a verekedő vetési varjak

A lakosság körében egyre népszerűtlenebbek, mert csapatokba verődve gyakori vendégek a településeken.
Kapcsolódó cikkek

Meglehetősen ellentmondó a vetési varjak megítélése, hiszen míg a szántásokban a magok elfogyasztásával károkat okoznak, a különböző bogarak, férgek elfogyasztásával hasznot is hajtanak a mezőgazdaságnak.

Kapcsolódó
Tömeges varjúmérgezés Miskolcon
A feltételezések szerint gyorsan ölő csigaméreg miatt pusztultak el a madarak.

Bár Magyarországon védett madár – természetvédelmi értéke 50 ezer forint -, a lakosság körében egyre népszerűtlenebb, mert csapatokba verődve gyakori vendégek a településeken. Minősítésükből az sem von le semmit, hogy a legintelligensebb madarak egyikének tartják, melyekkel még szemetet is szedetnek.

MTI/Kovács Attila

Nagy csapatokban portyázik, melyekhez hollók és csókák is gyakorta csatlakoznak. A Magyarországon telelő varjak ősszel és télen nagy, akár több százezer egyedből álló csapatokba is verődhetnek. Nyíregyházán van, hogy 400 000 egyed is összegyűlik egy-egy ilyen csapatba. Főleg éjszakázó helyükre való elvonulásuk alkalmával, illetve a reggeli órákban alkotnak jelentősebb csapatokat

– olvasható a Wikipédián.

MTI/Kovács Attila

Ezúttal az MTI munkatársa kapta lencsevégre a vetési varjakat Balmazújváros közelében 2021. január 11-én, amint erejüket fitogtatva harcoltak egymással.

Kapcsolódó
Ellepték a varjak Pécset
A varjak fészkét a költési időszak előtt el lehet távolítania az önkormányzatnak külön engedéllyel, utána már csak a fészekkezdeményekhez nyúlhatnak.