A Föld leggyorsabb állataként ismert ragadozó madár, a vándorsólyom hazánkból a ’60-as években sajnálatosan kipusztult, és csak a ’90-es évektől kezdte visszafoglalni korábbi élőhelyeit a hegyvidéki erdős területeken.
Fészkelőhelynek leggyakrabban nagy felületű, jó kilátással bíró, déli kitettségű sziklafalakat választ, vagy ritkábban azokra emlékeztető, emberi tevékenység nyomán keletkezett helyekkel, például elhagyott kőbányákkal, elhagyott iparterületeken lévő épületekkel is beéri. Külföldön az is előfordul, hogy településeken belül foglalja el magas épületek kőpárkányait. Fészeképítéssel nem nagyon bíbelődik; meglehetősen minimalista módon; a sziklapárkány törmelékébe kapart mélyedésbe rakja le jellemzően 3-4 tojását, írja weboldalán a Bükki Nemzeti Park.
Magyarországon eddig csak néhány esetben tapasztalták, hogy elfoglalta más ragadozó madarak, ölyvek, illetve hollók korábbi években épített gallyfészkét. Ezek az elfoglalt fészkek aztán egy-két szezon alatt használhatatlanná válnak, mivel a vándorsólyom nem gondozza őket. A gallyfészkelések valószínűleg ezért is ritkák.
A Tarnavidéki Tájvédelmi Körzetben idén tavasszal azonban rendhagyó módon gallyfészekben költ egy pár, mivel a környéken megfelelő sziklafal nem található, a távolabbiak viszont már „törzslakos” sólyompárok által foglaltak. A költésnek e ritka módját választó pár már meg is kezdte a fészkelést, amit remélhetőleg zavartalanul be is fejezhetnek majd.
A Tarnavidéki Tájvédelmi Körzet központi tömbje a Mátrától és a Bükktől északra elhelyezkedő, leginkább Heves–Borsodi-dombságként (vagy Óbükk-ként, Kis-Bükként) ismert, de újabban már hegyvidéki jellegét is tükröző nevén, Vajdavár-hegységként említett kistájon fekszik.
