Rekordméretű halszörnyet fogtak a Tiszában

Óriási példány akadt Szuromi Kristóf horgára.
Kapcsolódó cikkek

Szuromi Kristóf 108 kilogrammos, 242 centiméteres harcsát fogott a Tiszából csütörtökön, számolt be róla közösségi oldalán a Haldorádó Horgászportál. 

Mint írták, ez Magyarországon a legnagyobb pergetve fogott harcsa és a legnagyobb Tiszából kifogott, hitelesített harcsafogás is egyben.

A poszt szerint a hal hivatalos mérlegelését és fotózását, videózását követően, visszanyerte szabadságát.

Az eddigi legnagyobb harcsa, ami a Mohosz rekordlistáján szerepelt Sasvári Márk nevéhez fűződik, aki 2019. október 20-án Baranyai Kisvizek I. elnevezésű horgászvízből emelt ki egy 224 centis példányt.

Hazánk legnagyobb harcsája pedig vélhetően a Hortobágyi Halgazdasági Zrt. Ohati 3-as horgásztaván élhet.

Kapcsolódó
Megoldották a Tiszában fogott különös hal rejtélyét
Olyan hal került elő a Tiszából, ami a Dunában él.