Mozaik

13 érdekesség a 96 éves Sir David Attenboroughról

MTI/EPA/Andy Rain
MTI/EPA/Andy Rain
„A ragadozókat megsemmisítettük, rendelhetünk ételt, nem kell félnünk a járványoktól. Semmi sem állíthat meg minket. Csak mi magunkat” – talán ezekkel a mondataival lehet leginkább összefoglalni Sir David Attenborough mondanivalóját. Megszerettette, közelebb hozta hozzánk a természetet és arra kér, sőt, felszólít minket: védjük is meg.

Valószínűleg nincs olyan ember, aki ne hallott volna még David Attenborough-ról és talán olyan sincs, aki ne kedvelné az angol természettudós, dokumentumfilmes, ismeretterjesztő televízióműsorok vezetőjének munkásságát.

A ma 96 éves tudós minden szempontból igazán különleges életet tudhat magáénak, íme 13 érdekesség róla.

1. Mindössze két héttel fiatalabb II. Erzsébet királynőnél, 1926. május 8-án született. Már néhány évesen biciklivel járta be a természetet a Leicester Egyetem közelében (édesapja igazgatta az intézmény, itt nőtt fel testvéreivel) és fosszíliákat gyűjtött. Otthonukban gyakran vendégeskedtek Nobel-díjas fizikusok és biológusok.

Egészen kis koromtól fogva azt éreztem, hogy ezek a világ legfontosabb emberei, akik valóban hozzájárulnak ahhoz, hogy jobb legyen ez a világ.

2. Első pénzkereseteinek egyike is az egyetemhez kapcsolódik, 11 évesen gőtéket gyűjtött az állattani és állatökológiai tanszéknek. 3 pennyt kapott egy állatért és közben meg is figyelhette őket.

A vadat és őseredetit a megszelídítettel váltottuk fel. Úgy tekintünk a Földre, mint a mi bolygónkra, amit az emberiség működtet a saját javára és hasznára. Az élő természet többi szereplője számára nem sok maradt. Az igazi, a megzabolázhatatlan, ősi természet – a nem emberi világ – nincs többé. A Földet elárasztottuk és legázoltuk.

3. Három évet szolgált a Brit Királyi Haditengerészetnél a második világháború után. Utána még nem tudta, mihez szeretne kezdeni. Érdekelte volna a könyvkiadás, de úgy érezte, túl sok időbe telik el, míg elkészül egy könyv. Ezért rádiósnak jelentkezett BBC-hez, mert ott mégis gyorsabban megszületik egy műsor. Nem hívták be állásinterjúra, viszont pár nappal később kapott egy levelet, hogy volna-e kedve kipróbálni a televíziózást. 1950-ben viszont a tévézés még annyira gyerekcipőben járt, hogy szinte senkit nem érdekelt, mindenki rádiózni akart. Ő igent mondott,  de úgy, hogy előtte mindössze egy tévéműsort látott.

4. Tartottak számára egy rövid képzést, két hétig csinálhatott interjúkat, majd áthelyezték. Évekkel később tudta meg, hogy azért, mert az operatőr szerint túl nagyok voltak a fogai. Ekkor egy természettudományos kvízműsorban produkciós asszisztensként dolgozott. Két évvel később Afrika dzsungeleiben forgatták a Zoo Quest című természettudományos tévéműsort, aminek ő írta a forgatókönyvét. Aztán amikor a műsorvezető megbetegedett, Attenborough állt be helyette, innen pedig nem volt megállás.

5. Miután 1969-ben a BBC programigazgatójának választották, több, addig szokatlan műsort engedélyezett, többek között a Monty Python Repülő Cirkuszát és snooker közvetítéseket is.

A földi élet jövője attól függ, hogy képesek vagyunk-e cselekedni. Sokan egyénileg is megtesznek minden tőlük telhetőt, ám valódi sikert csak akkor érhetünk el, ha gyökeres változások mennek végbe a társadalomban, a gazdaságban és a politikában.

6. A BBC főigazgatói posztját visszautasította, helyette inkább egy olyan természetfilm-sorozatot akart készíteni, amelyhez foghatót még sosem láttak. Így született meg a Life on Earth. A 13 epizódos sorozatot 30 országban forgatta, 100 országban mutatták be és több mint 500 millióan voltak rá kíváncsiak.

7. Attenborough nem tartja magát nagy állatimádónak. Inkább azt szokta hangsúlyozni, hogy az állatok lenyűgözik őt. Egy fajt kifejezetten utál: a patkányokat. Ehhez két rossz élménye is hozzájárul: a Salomon-szigeteken egyik éjszaka rágcsálók lepték el a szobájukat, valamint Indiában egy patkány a WC-ből ugrott elő. Szemrebbenés nélkül elbánok a halálosan mérgező pókokkal, kígyókkal és skorpiókkal, de ha meglátok egy patkányt, én vagyok az első, aki futásnak iramodik.

MTI/EPA/Neil Hall

8. Háziállata volt már gibbon, csimpánz, maki, kígyó és kaméleon is.

9. 1984-ben Izlandon majdnem belehalt egy forgatásba, mert 1,5 méterrel mögötte csapódott be egy bőröndnyi lávadarab.

Mi, emberi lények végül is a legkáprázatosabb problémamegoldók vagyunk.

10. Eddig 18 élőlény viseli a nevét. Többek között egy dinoszaurusz (Attenborosaurus), pók (Prethopalpus attenboroughi), hangyászsün (Zaglossus attenboroughi) és béka (Pristimantis attenboroughi) is. Meglepő, de van, akiről még több fajt neveztek el, ő pedig Maha Chakri Sirindhorn thaiföldi hercegnő.

11. Rengeteget utazott, de soha nem vezetett. Se autója, se jogosítványa nincs.

12. Attenborough-t II. Erzsébet királynő 1985-ben és 2020-ban is lovaggá ütötte. Megkapta az Order of Merit kitüntetést, a világ legrangosabb tudományos társaságainak tagja és összesen 32 tiszteletbeli címmel tüntették ki a különböző brit egyetemek.

13. A fiatalok által uralt Instagramon 4 óra 44 perc alatt 1 millióan követték be az oldalát, ezzel megdöntötte Jennifer Aniston korábbi rekordját, neki ehhez 5 óra 16 perc kellett. Népszerűsége ellenére néhány hét múlva viszont otthagyta a platformot.

A katasztrófa akkor következik be, amikor a Föld a fejünkre olvassa mohóságunkat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik