Mozaik

Itt vannak az első felvételek a Pest megyében kóborló medvéről

Éjszakai felvétel, kicsit sötét, de a nagyvad jól kivehető belőle.

Mint azt megírtuk, szerdán medveriadót rendeltek el a Pest megyei Acsán, miután egy helyi lakos bejelentést tett arról, hogy medvét látott a falu melletti erdőben.

Csütörtökön délelőtt már az aszódi önkormányzat közölte, hogy a helyi vadásztársaságtól kapott információk szerint a Pest megyében kószáló nagyvad csütörtökön hajnalban az aszódi temető közelében időzött. A vadkamera Galgamácsa határában is rögzítette a medvét, de Iklad környékén is látni vélték.

Kapcsolódó

A Nimród Vadászújság Facebook posztjában tették közzé elsőként a kóborló medve vadkamerából rögzített fotóját. A Galgatáj Vadásztársaság által üzemeltetett szóró Aszód és Iklad község között, a Pilisi Parkerdő Zrt. Gödöllői Igazgatóságához tartozó, galgamácsai erdőrészen található.

A társaságunk egyik szórójánál elhelyezett vadkamera hajnali két órakor vette fel a vadat, amely egészen fél négyig ott tartózkodott

– nyilatkozta a Nimródnak Pezenpacher Péter, a Galgatáj Vadásztársaság elnöke, aki azt is elmondta, hogy ma további vadkamerákat helyeznek el a területen a medve megfigyelése céljából.

parkerdo.hu
parkerdo.hu

 

Kapcsolódó
Hetvenen sem tudták elkapni a kalandvágyó medvét
Helikopterekkel és drónokkal is keresték.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik