Mozaik

Medvével találkozott az erdő szélén bringázó nógrádi lány

Távolról kutyának hitte, amit lát.

Csütörtökön este járta be az internetet a hír, miszerint egy fiatal hölgy medvét észlelt a Nógrád megyei Szente határában, írta a Nool.

Saliga Zsófia Facebook posztjában közölte kalandját, majd a portálnak elmesélte a a történetet.

Biciklizni voltam az erdőben, azon az útvonalon, amerre mindig járok. Már épp hazafelé tartottam 18 óra körül, amikor arra lettem figyelmes, hogy valami mozog a földút közepén, ami nagy és sötét színű

– emlékezett a lány, aki aki először kutyának hitte azt, amit lát.

Jó egy perc múlva megint megmozdult, felemelte a jobb első lábát, majd visszaengedte. Akkor már tudtam, hogy medve. Nagyjából 30-40 méterre lehetettem az állattól. Újabb perc elteltével úgy döntöttem, hogy nem várok tovább és hátrafelé lépkedve, lassan elkezdtem távolodni tőle. Amikor már nem láttam az állatot a fáktól, másik úton tekertem haza

– mesélt a részletekről Zsófia.

Ezt tegyük, ha medve van a határban
Indokolatlanul nem támad emberre, sőt ha lehetősége van rá, messze elkerüli.

Nógrádban az utóbbi hónapokban gyakoriak voltak a medveészlelések. Idén áprilisban kóborló medvecsaládot láttak a Mátrában, melyet májusban Etesnél is észleltek, majd júniusban Érsekvadkert határában fotóztak le egy bóklászó medvét.

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay

Komoly veszélyt jelenthet az emberekre a Mátrában észlelt bocsos anyamedve
Az anyamedvék fokozottan védik minden valós vagy vélt veszélytől bocsaikat, ezért támadhatnak.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik