Három fiókát nevelt fel a rendhagyó módon költő sólyompár

A három fióka nem számít ritkaságnak, de azért átlag fölöttinek mondható.
Kapcsolódó cikkek

Április elején adtunk hírt arról, hogy meglepték a madarászokat az óbükki vándorsólymok, mikor a megszokott sziklafal helyett, erdőben, gallyfészekben kezdtek költeni.

A világszerte alig néhány esetben feljegyzett költési módot választó pár az idén három fiókát költött ki és nevelt fel sikeresen, írja a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága weboldalán.

Kapcsolódó
Megszökött a Szentendrei Kisállatkertből Kafka, a csóka
Egy látogató kitörte kedden a röpdéjének az alját.

A három fióka nem számít ritkaságnak, de azért átlag fölöttinek mondható. Mivel a tojások lerakása között körülbelül két nap telik el, a fiókák is ennyi idő különbséggel kelnek ki. A kotlási időszak nagyjából egy hónapig tart, ez alatt az idő alatt a hím és a tojó munkamegosztásban „oldják meg” a tojások melegen tartását, azaz amíg a tojó vadászik, a hím kotlik.

A fiókák 3-4 hetes koráig elsősorban a hím szerzi a táplálékot, amit a tojó etet meg az önálló táplálkozásra képtelen fiókákkal. 3-4 hetes kor után már 2-3 óránál többet is kibírnak evés nélkül és hőháztartásuk is stabilizálódik, nem szorulnak rá, hogy a tojó folyamatosan melengesse őket. A szülőknek ekkor „nagyüzem” van, a fiókák gyorsan nőnek, egyre többet esznek, négy hetes korukra már elérik kikeléskori súlyuk tízszeresét.

Illyés Evelin

Az első kirepülés nagyjából 40-42 napos korukban érkezik el. Nem lesznek rögtön önállóak; nyár végéig a „családi vadászterületen” maradnak, ahol a szülők az élettelen zsákmány leejtésével, élő zsákmány elengedésével folyamatosan tanítják számukra a zsákmányszerzés létfontosságú képességét, de a fiatal madarak a levegőben egymást kergetve is finomítják vadászati technikájukat.

A hazai adatok alapján a kirepült fiatal madarak mintegy 40%-a éli meg az egyéves kort. Reméljük, hogy a tarnai „erdei” sólyomfiókák is ezt a csoportot gyarapítják majd!

Kapcsolódó
Különleges sólymokat láttak az Alföldön
Az idősebb madarak gyakran a városokba is bejárnak, ahol parlagi galambokra vadásznak.