41 strandon indul az ingyenes Mozdulj Balaton! programsorozat

Idén 34 Balaton-parti település 41 strandja csatlakozott a július 2-án startoló Mozdulj Balaton! szabadidősport-rendezvénysorozathoz, melynek során ingyenes, szervezett sportlehetőségekkel várják az érdeklődőket - tájékoztatta a főszervező az MTI-t.
Kapcsolódó cikkek

Ács Lajos elmondta, 19. alkalommal rendezik meg az eseménysorozatot, amely nyolc héten át tart, hétvégente biztosítva szervezett programokat a sportolni vágyóknak, strandolóknak. Arról is beszámolt, hogy évről évre nő a program népszerűsége, ami annak is köszönhető, hogy folyamatosan fejlesztik az eszközparkot. Tavaly 39 ezren regisztráltak a szervezett eseményekre, de ennek többszöröse használja a telepített sporteszközöket, amelyek a hét minden napján ingyenesen hozzáférhetők.

Kapcsolódó
Retro fürdőruhák - így strandoltak régen
Sokat változott a fürdőruhadivat az évtizedek alatt.

Az elmúlt évek alatt már százmillió forintot meghaladó összegért telepítettünk sporteszközöket a résztvevő strandokra, amelyeken gondot fordítanak a homokos pályák karbantartására és a vízi eszközök időbeni kihelyezésére is

– fejtette ki Ács Lajos.

A programot a Honvédelmi Minisztériumhoz került sportért felelős államtitkárság négymillió, a Balaton Fejlesztési Tanács ötmillió, az érintett önkormányzatok pedig strandonként 130-130 ezer forinttal támogatják, aminek köszönhetően nem áll le a fejlesztés – tette hozzá.

Az idei cél, hogy minden csatlakozó strandon legyen szabadtéri pingpong asztal, és az öt vízi sporteszközből legalább négy

– jegyezte meg.

A balatoni nyárhoz közel két évtizede hozzátartozó szabadidős rendezvénysorozaton a legnépszerűbb sportágaknak eddig a strandröplabda, a vízi játékok és a strandfoci bizonyultak, de közkedvelt volt a tollaslabda, az asztalitenisz, a fitt gépek használata, a streetball, a teqball és a lábtenisz is – a beszámoló szerint.

A csatlakozó települések többnyire egy-egy strandjukkal neveztek be a programba. Balatonfüred, Gyenesdiás, Balatonszárszó, Balatonszemes és Balatonföldvár továbbra is két-két stranddal vesz részt az eseményeken, Balatonszemes, pedig a települések közül elsőként, harmadik strandjának felvételét is kérte. A hétvégi szervezett programnapok általában szombatonként lesznek, és 14 órakor kezdődnek, de ez strandonként eltérő lehet. A csatlakozott strandok listája és a helyi szervezők elérhetősége hamarosan felkerül a mozduljbalaton.hu honlapra – közölte a főszervező.

A programsorozat a hagyományos vonyarcvashegyi sporttalálkozóval zárul augusztus 27-én, ahol a Mozdulj Balaton! tavaly elhunyt ötletgazdájáról és korábbi főszervezőjéről, Bartsch Jánosról elnevezett Örökös Vándordíjért mérkőznek majd meg egymással a strandok csapatai. (MTI)

Kapcsolódó
Tíz éven belül megújulhat az összes hazai szabadstrand
Mintegy 100 projekt nyerhet majd el újabb fejlesztési forrásokat.