Két iskola zárja be kapuját Somogyban. A kisbárapáti és a kálmáncsai intézmény sem nyit ki szeptember elsején, mindkét helyen megszűnt az oktatás. A kis létszámú iskolák diákjai a szomszédos településeken folytatják tanulmányaikat, írta a Sonline.
Kisbárapátiban harminc évvel ezelőtt az intézmény még a környék egyik legfelszereltebb oktatási intézményének számított. Akkoriban csaknem 100 gyerek járt az iskolába, az utóbbi években azonban már egyre kevesebb. Az elmúlt tanévben mindösszesen kilenc kisdiák koptatta itt a padokat.
A Siófoki Tankerületi Központ arról tájékoztatta a portált, hogy nem zárták be az intézményt, csupán szüneteltetik az oktatást a következő tanévben. Ez a kérdés pedagógushiányra és a kevés diákra hivatkozva már tavaly is felvetődött, de akkor sikerült megmenteni az iskolát. Találtak egy tanárt, aki vállalta, hogy oktat az iskolánkban, idén azonban sikertelen volt a próbálkozásuk.
A gyerekek ősztől az andocsi Szent Ferenc Általános Iskolában tanulnak tovább.
Váratlanul érte a helyi iskola bezárásának híre a kálmáncsai családokat is. Ebbe az intézménybe 15 fiatal tanult. A szülőket augusztus 24-én tájékoztatták arról, hogy a következő tanévtől másik iskolába kell járatniuk gyermeküket.
A nebulók többsége várhatóan a homokszentgyörgyi iskolában folytatja tanulmányait, a diákokat falubusszal szállítják majd a két település között.