facebook / hnpi
Mozaik

Meggyógyították és útjára engedték az egymilliós sasfiókát

Az eset kiváló példája a helyi vadőr, a természetvédelmi őr és a civilek természetvédelem érdekében tett együttműködésének.

Parlagi sas fiókát engedtek szabadon – írta bejegyzésében a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága.

Kapcsolódó
Ezeken a helyeken fogadnak sérült madarakat a járvány idején
Madármentéssel, csak engedéllyel és megfelelő infrastruktúrával rendelkező intézmények foglalkozhatnak. 

A nemzeti park szakembereihez gyakran érkezik bejelentés földön fekvő, sérült madarakról. A napokban Tiszaszőlős és Tiszaderzs között a helyi vadőr egy kimerült, átázott parlagi sast (Aquila heliaca) talált, melyet az út mellett a gázolás veszélye fenyegetett.

A Természetvédelmi Őrszolgálat és önkéntesek segítségével a nemzeti park Górés tanyájára került a ragadozó. A sas pár nap után felerősödött, így a szakemberek a madár meggyűrűzése után szabadon engedhették élőhelyén.

facebook / Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság

Kárpát-medencében lévő parlagi sas állomány a faj elterjedésének nyugati határán található. A természetvédelmi munkáknak köszönhetően az elmúlt 30 év alatt a hazai állománya megtízszereződött. Kiemelten fontos a magyarországi állomány megőrzése az európai populáció szempontjából.

A hazai párok egy része középhegységeink erdeiben költ, de mára megnőtt az alföldi erdőfoltokban fészkelők aránya. Óriási fészkébe rendszerint 2-3 tojást rak, melyekből 43 nap elteltével bújnak elő a fiókák. A ragadozó egyik legfontosabb táplálékállata az ürge, mellette hörcsögöt, nyulat, más kisemlősöket, madarakat is szívesen zsákmányol.

A parlagi sas Magyarországon fokozottan védett, természetvédelmi értéke 1 000 000 forint.

Kapcsolódó
Fiókával ünnepelte születésnapját a kútból kimentett parlagi sas
A műholdas nyomkövetőnek köszönhetően ismert, hogy Kurszán bejárta a Kárpát-medencét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.