Mozaik

Újabb harcsaszörnyet fogtak Tokajnál

Bolló Bence
Bolló Bence
Miután elkészültek a fényképek, a ragadozó visszanyerte szabadságát.

Bőven két méter fölötti harcsát fogtak a Tisza tokaji szakaszán – írta a Pecaverzum.

Kapcsolódó
Ember méretű harcsaóriást fogtak Demecseren
Egymás után telepítik és fogják a hatalmas harcsákat Demecseren.

Bolló Bence szeptember 7-én edzeni ment, és délutánig kősüllőre vadászott. Az edzés végeztével úgy határozott, hogy átmegy a Tiszára, felszerelést váltott, és megpróbált egy nagyobb harcsát akasztani. A rutinos horgász jól ismerte a helyet, tudta, hol kell keresni méretesebb példányokat. A Tisza tokaji szakaszán, a nagyfalusi kanyarnál vertikális műcsalival próbálkozott, és közben kuttyogatott.

bolló bence

Nem kellett sokáig várni a kapásra, a harcsa benyelte a horgot, és azonnal megindult a mélyebb részek felé. A fárasztást nehezítette, hogy Bence egyedül volt, neki kellett a bottal a halat, és a motorral a csónakot irányítania.

Ahogy megakasztotta, a hal beugrott a mederbe, ekkor a horgász megpróbálta felfelé húzni. Végül megadta magát a gigahal, körülbelül egy órás küzdelmet követően felfeküdt a vízfelszínre. Ekkor Bence két kézzel belenyúlt a szájába, és megkísérelte a csónakba emelni, ez sikerült is a sporthorgásznak.

Bolló Bence

A horgász egyik sporttársával a vízparton pontosan lemérte az óriást, az eredmény megdöbbentő volt, a harcsa 240 centiméteresnek bizonyult. A tömegét nem mérték, de legalább 80 és 100 kiló közé becsülték.

Kapcsolódó
Horogra akadt a kiskorpádi tó albínó harcsája
Jó másfél év alatt több mint öt kilót hízott.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik