Mozaik

Bezárt Szeged ikonikus butikhotelje, a Tiszavirág

Facebook/szegeditiszavirag
Facebook/szegeditiszavirag

A Tiszavirág Szegedi ikonikus, műemléképületében működött, de már a hotel weboldalán sem tudunk szétnézni, mert ez a felirat fogad bennünket:

Sajnálattal tájékoztatunk benneteket, hogy a Tiszavirág Hotel és Kávézó 2022. október 10-től határozatlan időre bezár

– írta a népszerű szegedi vendéglátóhely a Facebook-oldalán is.

A bezárás pontos okát nem tudni, viszont az elmúlt időszakban egyre több vendéglátóhely kénytelen becsukni kapuit országszerte az energiaválság, a megnövekedett rezsiköltségek és az infláció miatt.

A Tiszavirág Hotel és Kávézó 2012-ben nyitott meg, miután felújították az épületet. A Hajnóczy utcai házat még Politzer Samu aranyműves építtette 1859-ben, romantikus stílusban. Szeged legrégebbi – a nagy árvíz után is fennmaradt – házai közé tartozik.

Működött benne többek között ügyvédi iroda, bérelt itt lakást Löw Immánuel főrabbi, később pedig Gerner Róza rendezte be kalapszalonját. A korabeli dokumentumok szerint Vörös Malom néven mulató is volt az épületben

– írta az Építészfórum az épületről.

Kapcsolódó
Bezárt Magyarország első falusi élményszállodája
Sorra szedi áldozatait az energiaválság.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik