Elviszik a belvárosból Pécs ikonikus villamosát

Télen felújítják és a 6-os út közelében, Balokány-ligetben állítják majd fel.

A Pécs és Térsége Közösségi Közlekedéséért Egyesület volt az, amelyik elérte, hogy a százéves évfordulóra, 2013-ban visszatérjen Pécsre a jármű, melyen kiállítást rendeztek be és egy kultúrális, közösségi térként szolgálta a pécsieket.

Egyik szemem sír, a másik nevet, mert valami véget ért, valami új kezdetét veszi

– nyilatkozta a Bamának Roflics Gergő, az egyesület vezetője, mikor a pécsi Ferencesek utcájából elszállították a villamost a Biokom Nonprofit Zrt. telephelyére, ahol télen felújítják.

Az egyesület vezetője elmondta, hogy tavasszal a Balokányban újra megcsodálhatjuk a villamost, amely a 6-os út közelében lesz kiállítva. Az engedélyeztetését a pécsi önkormányzat intézi, és később a Pécs és Térsége Közösségi Közlekedéséért Egyesülettel és a Balokány-ligetért Egyesülettel közösen üzemelteti majd.

Kapcsolódó
Közösségi összefogással mentenék meg Pécs utolsó villamosát
Ha sikerrel járnak, akkor egy újabb projekt keretében járható lehet az 1960-ban felszámolt teljes pécsi villamosszakasz – virtuálisan.