Virágzó vidékünk

Közösségi összefogással mentenék meg Pécs utolsó villamosát

Ha sikerrel járnak, akkor egy újabb projekt keretében járható lehet az 1960-ban felszámolt teljes pécsi villamosszakasz – virtuálisan.

Pécsen, a Ferencesek utcájában látható egy nosztalgiavillamos, ami egy ízig-vérig magyar, Ganz gyártmányú jármű. 1912-ben épült, és a Magyar Villamosvasút-történeti Egyesület (MaViTE) mentett meg a 2000-es évek derekán. A villamos egyébként egészen 1985-ig munkában volt, majd a 90-es években Kőbányán pizzériaként üzemelt.

Pécsett 1913-tól 1960-ig jártak villamosok, ma már csak ez a sárga veterán jármű emlékeztet az egykori járgányokra. A pécsi villamosközlekedés 100 éves évfordulóján, 2013-ban mutatta be a Pécs és Térsége Közösségi Közlekedéséért Egyesület a felújított szerelvényt.

Mementónk népszerűsége nagyon meredeken nőtt, kiállításokat rendeztünk benne. Egy évig kávézóként is üzemelt, de végül maradt az eredeti funkció: folyamatos nyitva tartással, közlekedés témájú kiállítással és szuvenírekkel vártuk, várjuk a látogatókat

– emelte ki az egyesület alelnöke, Roflics Gergő.

Már a pénz 60 százaléka összegyűlt

Sajnos a pénzhiány miatt később csak időszakosan nyitottak ki, míg 2019-ben egy sikeresen pályázatnak köszönhetően újból rendszeres nyitva tartással üzemelt a villamos.

2020-ban már nem voltunk ilyen szerencsések, pályázataink várólistára kerültek, így a pénzünk elfogyott, pedig egy nagyon fontos határidő is közeleg: április közepéig kellene a villamos alatti síneket rendbe tenni, hogy esztétikailag és statikailag is megfelelő legyen az elhelyezés. Ez a fennmaradási engedélyünk feltétele, így muszáj megépítenünk a pályát

– mesélt az aktuális helyzetről az alelnök.

Zöld villamossal kampányolnak a szmog ellen
A szmog ellen egész Európában rendszeresek a tiltakozások.

Az igazán nehéz részét, a síneket már sikeresen megszerezték az elmúlt évek budapesti villamosfelújítások hulladékából. Viszont az egyesület előtt áll még egy igen költséges feladat: egy 12 méteres sínpárt kell a burkolatba süllyeszteni, megfelelő teherelosztással és építéssel.

Ha a beruházást nem tudjuk véghez vinni, akkor a villamost belátható időn belül el kellene szállítani. Vizsgáltunk alternatív helyszíneket, de valójában a szállításnak még városon belül is nagyobb költsége van, mint a sínpár kiépítésének, ami egyébként nagyjából félmilliós költségvetésből valósulhat meg

– tette hozzá.

Az adománygyűjtést egy hajszállal a koronavírus miatt bevezetett vészhelyzet előtt sikerült elindítania az egyesületnek. Több pályázaton is indultak az elmúlt hónapokban, azonban mindegyiken várólistára kerületek.

A kiürült kasszánk miatt próbára tettük a közvéleményt: ér-e félmillió forintot a pécsi villamos jelene. Nagy örömmel jelenthetem be, hogy ér. Ugyan a teljes összeg kb. 60%-a folyt be, de ez is felülmúlja személyes elvárásaimat, és a baráti körben lehet még annyi minimális anyagi mozgástér, ami képes kipótolni ezt az összeget, ha esetleg nem érjük el a félmilliós álomhatárt

– számolt be a biztató hírekről Roflics Gergő.

A következő feladata pedig a fenntartáshoz megtalálni a forrásokat, amihez egy újabb kampányt terveznek.

Ahhoz, hogy a vírushelyzet lefolyása után újra normál, tervezhető nyitva tartással fogadhassuk érdeklődőinket, további támogatásra lesz szükségünk. A pénz mindig jól jön, de nekünk ezt hosszú távon kell megoldanunk, így olyan feladatot keresünk a villamosnak, amely megfér a kulturális légkörben, avagy továbbra is nonprofit jelleget ölt, de olyan tervezhető bevételt generál, amellyel a működésünket már fedezni tudjuk

– így az alelnök.

Virtuálisan „újraépítenék” a pécsi villamosvonalat

A távlati tervek közt szeretnék a villamos egyik végén visszaállítani a vezérlő eszközöket, amiket számítógépre kötve egy vasútszimulátort lehetne vezetni.

A projektorunknak köszönhetően nagy felületre tudnánk ezt vetíteni, így látogatóink picit belekóstolhatnának az egykori villamosok vezetési élményébe. Zárójelben jegyzem meg, hogy tagjaink között, mérnökök és villamosvezetők is vannak, jómagam is másodállásban a BKV-nál vezetek villamost és szoktunk a nosztalgiajáratokon is dolgozni. Ez a stádium mintegy 250-400.000 Ft számítógéppel együtt

– mondta el az alelnök kiemelve, hogy ha ez a projekt működik, akkor viszont sokkal nagyobb álmot kergetnek.

Az egykori pécsi villamos útvonalai két szakaszt leszámítva egy az egyben változatlan utcaképpel rendelkeznek az 1950-es évekhez képest. Ezáltal egy elég jól körülírható digitális munka eredménye lehet az egykori villamosvonalakat virtuálisan felépíteni, és a szimulátorral a valós pécsi villamos útvonalán „vezetni”.

A programba betölthetjük az egykori (célszerűen fekete-fehér színű) kinézetre épített virtuális pályát, de akár a mai utcaképet is, hogy a mai, fiatalabb generáció is értse, hol is járunk éppen, merre is járt egykor a pécsi villamos. Ez egy igazán izgalmas, virtuális utazás lehet

– zárta gondolatait az alelnök.

A kezdeményezést a pécsivillamos.hu oldalon keresztül lehet támogatni.

Kiemelt fotó: Pécs és Térsége Közösségi Közlekedéséért Egyesület

Csodaház lett az adventi villamos Miskolcon
November 27-től, vasárnaptól újra közlekedik a különleges szerelvény.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik