Mozaik

Drasztikusan csökkent Magyarországon a földikutyák száma

knpi.hu / Krnács György
knpi.hu / Krnács György
A kis testű talajlakó rágcsáló napjainkban alig néhány kárpát-medencei élőhelyen fordul elő. Idén is megszámolták nyomaikat a szakemberek.

December elején elvégezték a Bajai Földikutya-rezervátum Természetvédelmi Területen a túráscsoportok felmérését – írta a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság.

A délvidéki földikutya (Nannospalax leocodon montanosyrmiensis) egykor a nagy kiterjedésű sztyeppei füves élőhelyek lakója volt. Főként a XX. század második felében szűkültek be az élőhelyei az egyre intenzívebbé váló mezőgazdasági művelés és a mesterséges erdősítések következményeként.

A kis testű talajlakó rágcsáló hazánkban Kelebia és Ásotthalom mellett Baján és Albertirsán élnek erősen izolált populációi. Legnagyobb hazai állománya a Baja melletti egykori katonai gyakorlótéren él, amelyet 2017-ben miniszteri rendeletben védetté nyilvánítottak, Bajai Földikutya-rezervátum Természetvédelmi Terület néven.

knpi / Tamás Ádám

A helyi populáció megtalálása óta a szakemberek minden évben elvégzik a területen található földikutya túráscsoportok felmérését.

Az idei vizsgálatot a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai a vajdasági Palics-Ludas Közvállalat két szakemberével kiegészülve végezték el. Tizenhárom szakember összesen 280 túráscsoportot regisztrált.

Az elmúlt években a túráscsoportok száma Baján 380 és 420 között ingadozott, az idei évben tapasztalt drasztikus csökkenés a kutatókat is meglepte.

knpi / Tamás Ádám

A délvidéki földikutyák aktivitása főként az ősz végi időszakban erősödik fel, ilyenkor építik hosszú, táplálékszerző járataikat és ebben az időszakban jelennek meg a friss túrásaik is, amelyek alapján megbecsülhető a populáció nagysága. Ebben az időszakban már az idei születésű fiatalok is önálló életet élnek és kialakítják a saját járatrendszerüket.

A délvidéki földikutya hazánk és Európa egyik legritkább emlős állata. Világállományát jelenleg 1000-1200 példányra becsülik. Hazánkban jogi védelmet élvez, természetvédelmi értéke 1 millió forint.

Kapcsolódó
Eltévedt földikutyát mentettek meg a Hajdúságban
A felszínen nagy veszélyben volt az egymillió forint természetvédelmű értékű állat.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik