Mozaik

Újjávarázsolt emlékházban őrzik Maroslele múltjának kincseit

Facebook
Facebook
A csanádi település helytörténeti gyűjteménye a másfél évszázada épült jegyzői lakba költözött.

Helyére került a helytörténeti gyűjtemény Maroslele egyik patinás épületében – erről számolt be Facebook bejegyzésében a település polgármestere.

Maroslele főterének egyik ékessége a hajdan volt jegyzői lakás, amely a közelmúltban teljes körű felújításon esett át. A megkapó szépségű, polgári hangulatú épület 1883-ban épült, és helyi védelem alatt áll.

Négy évvel ezelőtt az épület új tetőt, új nyílászárókat és korszerű hőszigetelést kapott. Ugyanekkor megkezdődött a helytörténeti gyűjtemény darabjainak rendszerezése is. Az idei évben pályázati forrásból és önkormányzati önerőnek köszönhetően a teljes felújítást sikerült megvalósítani.

A kiállított tárgyak számos tételből állnak, ezek adományként érkeztek és érkeznek a mai napig hozzánk. Sajnos vannak, amelyek olyan rossz állapotban vannak, hogy nem tudjuk kiállítani. A gyűjtemény darabjainak kategorizálása folyamatosan történik, ez még hosszú időt fog igénybe venni

– vázolta a Sokszínű Vidéknek Drimba Tibor polgármester, aki kiemelte, nehéz rangsorolni az egyes darabokat, hiszen mindegyik másért értékes a leleiek számára.

A település első embere szerint a község lakói büszkék a gyűjteményre, és arra, hogy 2022-ben sikerült befejezni a felújítását az épületnek. Maroslelén azt remélik, hogy nem csak az értékes épületet mentették meg, hanem a falu kulturális örökségének jelentős részét is.

Kapcsolódó
Óriásgombolyaggal emlékeznek az elfeledett csodanövényre Nagylakon
Óriásgombolyag és patinás tárgyak Nagylakon.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik