Ilyen egy elefánt fogászati kezelése a Szegedi Vadasparkban

Olyannyira összeértek az állat agyarjai, hogy zavarták az elefántot az evésben is, így kiemelte közülük az ormányát, vissza viszont már nem tudta tenni.

Fogorvosi kezelésen esett át a Szegedi Vadaspark egyik hím ázsiai elefántja (Elephas maximus), a 14 esztendős Shah-Rukh rendellenesen nőtt agyarainak egy részét kellett eltávolítani – írta meg az MTI a vadaspark weboldalát szemlézve.

A négytonnás állat agyarai rossz szögben, egymás felé nőttek, emiatt már olyannyira összeértek, hogy zavarták az elefántot az evésben is, így kiemelte közülük az ormányát. Vissza már nem tudta tenni, emiatt feszült és ideges lett. Ezért döntöttek a szakemberek a beavatkozás mellett.

Szegedi Vadaspark

A kezelést Sós Endre, a Budapesti Állat és Növénykert vezető állatorvosa irányította, a beavatkozást Szőke István, a Szegedi Vadaspark állatorvosa és Veprik Róbert igazgató végezték az elefánt gondozói és a Vadaspark dolgozói segítségével.

Szegedi Vadaspark

Ahogy a humán gyógyászatban, a már alvó állat agyaráról is röntgenfelvétel készült, hogy a szakemberek lássák, meddig nyúlik a fogideg – azaz tudják, hol vágják le a túlnőtt részt. Ugyanis ha belevágnak az idegbe, az egyrészt fájdalmas, másrészt tömést igényelne, ezt pedig szerették volna elkerülni.

A vágást követően szép formát kaptak az agyarak – ami nem csak a megjelenése miatt fontos, hanem mert az éles szélű agyarral saját magát és társát is megsebezhetné az állat. A szakemberek bíznak benne, hogy az igazítást követően a hím agyara már megfelelő irányba fog nőni, így nem lesz többet szükség hasonló beavatkozásra.

Szegedi Vadaspark

Shah-Rukh jól viselte az altatásos kezelést, de még próbálgatja kisebb méretű agyarát, és ormányát is kiselefántokhoz hasonlóan használja. Arról, hogy a szép lett-e az elefánt “mosolya”, a látogatók személyesen is meggyőződhetnek a Szegedi Vadasparkban.

Kapcsolódó
Megérkezett Szegedre Csülök, a vadaspark új kedvence
Hamarosan társa is érkezik Angliából.