Aprócska madárritkaság kóborol Soponya határában

Ő a tizenhetedik.

Idén először bukkantak egy ritka faj egyedére – írta az MME Ritkaságvadász Szakosztálya.

Jellegzetes énekéről felismerhető a törpesármány, a Magyarországon rendkívül ritka kóborló. Igaz, hogy ez már a 17. előfordulása volt a fajnak hazánkban, de a legtöbb egyedet gyűrűzéskor fogták a madarászok.

Ez volt az első alkalom, hogy több napig időzik egy terepen talált egyed. A törpesármány Soponya külterületén a halastavak közelében bukkant fel és azóta is ott tartózkodik.

Kusztor Attila találta meg a madarat, a természetbarát egy madárhatározó csoportban jelenítette meg először a megfigyelését.

Flickr

A törpesármány vonuló, a telet Ázsia déli, délkeleti részén tölti, európai előfordulásai kóborlásokból származnak. Magvakkal, hernyókkal, poloskákkal, bogarakkal, pókokkal táplálkozik, de fiókáit főként kétszárnyúakkal és lepkehernyókkal eteti.

A kis termetű madár 3-7 tojást rak, melyen mindkét szülő kotlik. A fiókákat közösen etetik, még 1-2 héttel azután is, hogy a fiatalok elhagyták a fészket.

Kapcsolódó
Ellepték a Kiskunságot a rózsaszín seregélyek
Ahogy jöttek, úgy mennek is - vonulnak tovább költőhelyeikre.