Mozaik

Nem volt pénz kupolára, így festettek egyet

Bruce McAdam/wikipedia.com
Bruce McAdam/wikipedia.com
Az illúzió tökéletes.

Rómában, a Szent Ignác jezsuita templomot eredetileg pompás kupolával akarták megépíteni, ám amikor 1642-ben elfogyott a pénz, a terveket elvetették.

Teljesen le is mondhattak volna a kupoláról, ám nem ez történt. Andrea Pozzo festő és jezsuita testvér ugyanis azt javasolta, hogy legyen a kupola egy festett, életnagyságú illúzió, amely látványával kupolát idéz, és így megtéveszti a látogatók szemét (amennyiben a megfelelő szögből néznek fel). 1685 és 1694 között meg is festette a remekművet, ami ma is megtéveszti a tekintetet, írja az Atlas Obscura.

wikipedia.org

Pozzo testvér tehát a megbeszéltek szerint illúziót festett Szent Ignác hordós mennyezetére.

A Szent Ignác életét és munkásságát ábrázoló hatalmas festmény az egyszerű épületet az ég felé emeli és kitágítja, erőltetett perspektívával mozgatja az alakokat a magasba. A technika quadratura néven ismert, a geometriailag pontos építészet erőltetett perspektívájában és a fantáziaelemek, például a kerubok és a lebegő szentek keveréke.

Jean-Christophe Benoist/wikipedia.org

A kupola és a központi illusztráció is egyetlen 17 méteres vászonra van festve.

Az illúziót mindenki olyan jól fogadta, hogy az alkotó megbízást kapott a templom többi műalkotásának elkészítésére is.

1891 áprilisában egy hatalmas robbanás a város mellett megrázta Rómát, és megrongálta a mennyezetet, ám az 1961-es restaurálás során megjavították.

Livioandronico2013 /wikipedia

1703-ban Pozzo megismételte kupolaillúziót Bécsben, a ma Egyetemi templomnak nevezett jezsuita templomban és az olaszországi Frascatiban, a Gesù templomban is.

Kapcsolódó
Közel 700 éves építészeti remeket találtak Magyarvistán
Az 1330-ból származó tölgy mestergerenda a Kolozsvártól 14 kilométerre fekvő kalotaszegi Magyarvista református templomában van.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik