Mozaik

Óriásagancsot vetett le a körösvölgyi gímszarvas

Körös-Maros Nemzeti Park/Bencsik Antal Zsolt
Körös-Maros Nemzeti Park/Bencsik Antal Zsolt
A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Körösvölgyi Állatparkjának kilenc éves gímszarvas bikája a napokban vetette le élete eddigi legnagyobb agancsát.

Ez a jeles, ugyanakkor teljesen természetes esemény minden évben a február közepétől március közepéig tartó időszakban következik be a gímszarvasoknál – írta meg weboldalán az igazgatóság.

A bal agancs szár 106 cm, míg a jobb oldali 110 cm. A két szár több, mint 8 kg-ot nyomott, ami több, mint 1 kg-al nehezebb, mint a tavalyi évben. Bátor idei agancsának körméretei is tekintélyesek, a szárak koponyához kapcsolódó részei, az ún. rózsák, 24 és 28 cm-esek voltak.

Ilyenkor, a tavasz kezdetén a gímszarvasok szervezetében is változik a különböző hormonok szintje. Az állat agancsrózsáinál ún. csontfaló sejtek jelennek meg, amik felfalják a kötőszövetet, így a koponya részét képező csontcsap és az agancsrózsa elválik egymástól – ezért “veszíti el” az állat az agancsát.

Körös-Maros Nemzeti Park/Bencsik Antal Zsolt

Az új agancs azonnal növekedésnek indul, és nyár közepére nyeri el teljes méretét. Ez idő alatt puha, erekkel sűrűn átszőtt, finom bőrréteg, úgynevezett háncs, vagy barka védi a növekvő csontréteget, a leendő agancsot, ami akár napi 1 cm-t is képes fejlődni. Az újonnan kifejlődő agancs teljesen megőrzi a korábbi, már elhullajtott formáját, csak évről-évre nagyobbá és terebélyesebbé válik, amíg a bikák el nem érik életük tetőpontját (kulmináció).

Érdemes ebben az időszakban többször is meglátogatni Bátort, a gímszarvast, mert az új agancs növekedése pár héten belül is rohamos változást mutat.

A Körösvölgyi Állatpark szeretettel vár minden kedves látogatót e különleges természeti folyamat megtekintésére.

Kapcsolódó
Lopásnak minősül a hullajtott agancsok gyűjtése, ötmilliós bírság is járhat érte
Nagyjából április elejéig tart a szarvasok agancshullajtása.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik