Így mentenék meg a világ legkeresettebb vadon élő emlősét

Évente 250 ezer tobzoskát ejtenek el az orvvadászok.

A tobzoska ma az egyik legveszélyeztetettebb emlősfaj, ami az orvvadászat miatt könnyen a kihalás szélére kerülhet. A húsa mellett a pikkelyei miatt lett az egyik legkeresettebb vadon élő emlős. Pikkelyeit a keleti gyógyászatban hasznosítják, igaz ugyan, hogy nem rendelkezik bizonyított gyógyhatással – írta meg a Treehugger.

A tobzoska nyolc faja Ázsiában és Afrikában él, és a közelmúlt túlzott vadászata miatt komoly veszélybe került.

Az elmúlt évtizedben annyi pikkelyt foglaltak le, amennyihez mintegy 1 millió tobzoskára volt szükség. Évente a becslések szerint 250 ezer példány esik áldozatul az orvvadászoknak.

Dr. Dan Challender, az oxfordi egyetem tudósa arról beszélt, hogy az állatok megmentésére új interdiszciplináris, technológiai módszereket dolgoztak ki mesterséges intelligencia bevonásával, amelynek segítségével először Közép-Afrika, majd Ázsia egyes részein tudják majd hatékonyan védeni a tobzoskákat.

Az először Kamerunban és Gabonban elindított program a Paul G. Allen Családi Alapítvány támogatásának köszönhetően hamarosan Nigériában folytatódik.

A projekt lényege a tobzoskák vadászati és kereskedelmi adatainak a feldolgozása, összesítése, stratégiai elemzése és új stratégiák kidolgozása a orvvadászat megelőzésére.

A projekt négy pillérből áll

A „tobzoska hadműveletre” keresztelt projekt csapata különböző intézményekben és területeken dolgozó kutatókból áll, akik együttműködnek majd az őslakosokkal, helyi közösségekkel, kormányzati szervekkel és minden, a természetvédelemben érdekelt féllel, hogy együtt dolgozzanak majd ki, különböző védelmi, előrejelző terveket, eszközöket.

Globális léptékű, sürgős természetvédelmi intézkedések nélkül a tobzoskák mind a nyolc faja kihalás szélére kerülhet

– mondta el Matthew H. Shirley, a Floridai Nemzetközi Egyetem munkatársa, a projekt vezetője.

Kapcsolódó
Orvvadászat miatt kihalás fenyegeti a hangyaevő tobzoskát
Bár az állatvédők mindent megtesznek, a vadon élő tobzoskák kihalnak, ha nem állítják meg az illegális orvvadászatot és kereskedelmet.