Mozaik

Ritkán látható ragadozó vendégeskedik az országban

körös-maros nemzeti park/Őze Péter
körös-maros nemzeti park/Őze Péter
Magyarországon négy rétihéja faj fordul elő és a fakó rétihájával találkozhatunk a legritkábban.

Az utóbbi napokban a Körös-Maros Nemzeti Park tájai felett figyeltek meg fakó rétiháját a park munkatársai, amely legfeljebb csak pihenni, táplálkozni áll meg nálunk vonulóban költőhelyére, az eurázsiai pusztákra.

A barna és a hamvas rétihéják költenek is itt, a kékes rétihéják telelni járnak hozzánk, a fakó rétihéják pedig csak átvonulnak felettünk. Utóbbiakat többnyire a Tiszántúlon láthatjuk, mivel itt van egy vonulási csatornájuk.

Az április az az időszak, amikor mind a négy rétihéja faj egyidőben is látható az országban. A kékes rétihéják utolsó példányai még itt vannak, amikor az első fakó rétihéják már érkeznek.

A telet a Szaharától délre eső Száhel-övezetben töltik, majd költőhelyeikre vonulnak. A Fekete-tengertől Mongóliáig a félsivatagokban, nyílt, füves területeken, illetve az ezek helyén létesített mezőgazdasági területeken fészkelnek.

A fakó rétihéják leggyakrabban magányosan vonulnak, egyedül szelik az égboltot. Ritkán előfordul azonban, hogy nem egyedül teszik meg a nagy utat: 2005-ben a Cserebökényi-pusztákon egyszerre két példány bukkant fel. Idén ezen a területen a szokásosnál több fakó rétihéja került szem elé.

Április 15-én két hímet, másnap pedig egy tojót és egy hímet figyeltek meg.

Kardoskúton a Fehér-tó mellett április 1-jén bukkant fel az első példány, majd 13-án a második. Az első egy ivarérett hím, a második egy adult tojó volt. Tótkomlós határában szintén megjelent egy hím a hónap közepén.

A Kis-Sárréten az elmúlt időszakban az előző évekhez hasonlóan több vonuló fakó rétihéját sikerült megfigyelni, elsősorban Biharugra és Zsadány térségében, illetve Vésztő-Mágoron és környékén. Minden esetben csupán egy-egy példány bukkant fel. Ivarérett madarak voltak, hímek és tojók egyaránt akadtak köztük.

Kapcsolódó
Megérkeztek a Kardoskúton telelő kékes rétihéják
Most nem annyira kedvező számukra a helyzet, de több madár választotta most is a tradicionális éjszakázóhelyet.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik