Lefagyasztják egy olasz könyvtár elázott könyveit

Egy mirelit élelmiszerekkel foglalkozó cég sietett segítségükre.

Fagyasztásos módszerrel tervezik megmenteni a Emilia-Romagna régióbeli Forli városi könyvtárának azon könyveit, amelyek a múlt heti észak-olaszországi áradások áldozatául estek.

A múlt heti áradások, melyek legalább tizenöt ember halálát okozták, Forli település 550 éves könyvtárának sem kíméltek meg: a beáramló víz egyebek mellett értékes kéziratokat és antik köteteket áztatott el. Megmentésükre sietett az egyébként mélyfagyasztott élelmiszerekkel foglalkozó Orogel nevű cég, melyet a városi könyvtár vezetői kértek fel a könyvek lefagyasztására, hogy aztán kiolvasztással és megszárítással megmenthessék az értékes köteteket.

A frissen leszedett gyümölcsöt és zöldséget -25 Celsius-fokon szoktunk lefagyasztani, de nem hittük volna, hogy ez a gyors eljárás egyszer az irodalmunk számára is hasznos lehet

– nyilatkozta Bruno Piraccini, az Orogel igazgatója. Mint elmondta, egyelőre nem tudják, pontosan hány kötetet kell kezelésbe venniük, a tervek szerint egyelőre két fagyasztócellát terveznek e célra felhasználni, melyek két éves időtartamra állnak majd rendelkezésre.

A múlt héten lezúduló ár következtében a könyvek mellett a bolognai Villa Spada kertjét és a város középkori múzeumát is károk érték, de a Santa Maria del Monte-i bencés kolostorban is összeomlottak épületrészek, a kapucinus rend bagnacavallói múzeumában pedig hat freskó károsodott meg.

Gennaro Sangiuliano olasz kulturális miniszter elmondta, hogy hozzálátottak a károk felmérésére a katasztrófa sújtotta régióban , hogy aztán hatékony akciótervvel álhassanak elő. Giorgia Meloni olasz kormányfő közölte, hogy a kormány minden olaszországi múzeumi belépőjegy árát egy euróval megemeli, az ebből befolyó összeget pedig az árvíz sújtotta Emilia-Romagna kulturális kincseinek restaurálására fordítják majd.

A múlt heti áradások miatt több mint húszezren nem tudtak még visszatérni otthonaikba, több mint hatszáz út és országút járhatatlan, továbbá több ezerre teszik a földcsuszamlások számát. (MTI)

Kapcsolódó
Hollandiában található a világ első kerékpáros könyvtára
Az utrechti könyvtár lehetőséget kínál a kerékpárosoknak, hogy kerékpározással tölthessék fel e-eszközeiket.