Mozaik

Pünkösdi királyt választottak Ópusztaszeren

facebook/Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark
facebook/Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark
Dömös András negyedszer lett a büszke cím tulajdonosa.

Régi hagyománya van az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban a pünkösdi király megválasztásának, így természetesen az idei megmérettetés sem maradt el. Ezúttal hét lovas versenyzett a megtisztelő címért.

A versenyhangulatra nagyon nehéz felkészíteni a lovakat, a sok ember, a hangos taps, az éljenzés megzavarja az állatokat. Ezért is voltak olyan próbatételek, amelyek bár egyszerűnek tűnnek, nem sikerültek elsőre minden indulónak. A feladatok, amiket szintén részletesen ismertettek, csak első hallásra tűntek egyszerűnek és csak a közönség számára, lóháton már nem annyira

– mondták a szervezők a Délmagyar érdeklődésére.

A pünkösdi királyválasztás népszerűségét jelzi, hogy az állandó résztvevők és visszatérők között mindig akadnak új lovasok, akik vállalják a próbatételt. A látványos versenyen ismét az ópusztaszeri Dömös András bizonyult a legjobbnak, aki 2015-ben, 2017-ben, majd 2021-ben is maga mögé utasította vetélytársait, így negyedszer is megszerezte a pünkösdi király címet.

Kapcsolódó
Oskolamesterek, útkaparók és széldarálók történeteit őrzik Ópusztaszer parasztházai
A 19. század végének jellegzetes alföldi alakjai elevenednek meg az ópusztaszeri skanzenben.
Olvasói sztorik