Mozaik

Vicces hangot adnak ki a lovak, ha boldogok

Amikor a lovak boldogok, horkantanak, ez derül ki egy szerdán publikált friss kutatásból. A felfedezés a jövőben segíthet a háziasított állatok kezelésének javításában.

A Franciaországban található University of Rennes tudósai arra jöttek rá, hogy a lovak sokkal többet horkantanak, amikor jobb életkörülmények közé kerülnek, így például kiengedik őket egy legelőre, ahol kedvükre csemegézhetnek.

A lovak számára három fontos dolog van, nagyon különleges állatok. Egyrészt nem szeretnek sokáig elzárva lenni, mert szociálisak. Másrészt imádnak órákig legelni, és nem naponta háromszor meghatározott időpontokban. Végül, de nem utolsó sorban kedvelnek sétálni a szabadban, az istállóban való ácsorgás nem tesz jót nekik

– magyarázta Alban Lemasson, a tanulmány társszerzője a Gizmodónak.

A csapat 48 lovat vizsgált meg 3 csoportra osztva. Az egyikben az állatok az egész életüket a legelőn töltötték, a másik kettőben pedig két különböző lovasiskola jószágait vizsgálták, akik más és más időtartamot töltöttek az istállóban illetve a szabadban.

A kutatók folyamatosan figyelték, hogy a lovak mennyit horkantanak különböző szituációkban. A hosszas munkának meglett az eredménye: minél kevésbé volt stresszesebb egy ló, annál többet adta ki a vicces hangot. Az már kevésbé volt meglepő, hogy a vadlovak még így is jóval többet horkantottak, mint azok a társaik, akik istállóban nőttek fel.

Érdekesség, hogy a lovak körülbelül tízszer annyit horkantottak az élelemmel teli legelőre érve, mint korábban. A hangkiadás gyakorisága ugyanakkor nem függött életkortól és nemtől.

A tanulmányt szeretnék újból megismételni, hogy ténylegesen megbizonyosodjanak róla, a horkantás a pozitív érzelmek jele a lovaknál.

Tündér lehet az ország legidősebb lova
Egy ló átlagéletkora 25-35 év közé tehető, de akadnak kivételes esetek.

Kiemelt kép: Thinkstock

Tündér lehet az ország legidősebb lova
Egy ló átlagéletkora 25-35 év közé tehető, de akadnak kivételes esetek.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik