Mozaik

Hazánkban áll a világ legnagyobb székelykapuja

Szeles Szabolcs/Facebook
Szeles Szabolcs/Facebook
Az anyaország első olyan székelykapuja, mely alatt közúti forgalom halad át.

Sokorópátkán avatták fel a napokban a világ legnagyobb székelykapuját. Az ötlet Vajda Péter helyi vállalkozótól származik, aki több környékbeli vállalkozóval összefogva indította el az építkezés folyamatát, írja a gyorplusz.hu.

Több mint hatszáz civil adakozó és kétszáznál is több kétkezi munkás, valamint fafaragó mester vett részt a több hónapig tartó projektben, melynek csúcspontja az avatóünnepség volt.

Valamit szerettünk volna alkotni. Úgy gondoltuk, hogy a székelykapu a magyarság legnagyobb jelképe, hisz bárhol is állítanak fel egyet a világban, mindenki tudja, a magyarok nevéhez fűződik. Gyermekkoromban is a jó meséket szerettem, szeretem, ha a történetnek nagyon jó vége van. Ez a kapu a mi jutalmunk a jócselekedetért, mint egy régi magyar népmesében

– mondta az ünnepségen Vajda Péter, aki köszönetet mondott mindenkinek, aki ehhez a munkához valamilyen formában hozzátett.

Sokkal többet kapok és kapunk majd ettől a kaputól, mint, amit beletettünk

– emelte ki a Pannonhalmi Tájegység Vállalkozói Egyesülés vezetője.

Az átadó ünnepségen több százan vettek részt Sokorópátka határában, ahol a világ legnagyobb székelykapuja áll mostantól. A tervek szerint hamarosan egy kápolnával és egy rendezvény helyszínnel is bővül a székelykapu melletti terület.

Kapcsolódó
Hungarikum címre javasolják a székelykapukat
Három erdélyi értéket szeretnének felvetetni a Magyar Értéktárba.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik