Három kidobott kiskutyát mentett meg egy kamionos

Van remény arra, hogy nem a menhelyen kell felnőniük.

A három, nagyjából három hónapos kiskutyát Egerlövő mellett kidobták az út menti árokba lakott területtől távol, talán azt gondolva, hogy senki nem talál rájuk. Biztosan sok autó el is hajtott mellettük, mert nem lehetett látni, ám jött egy kamion, melynek „emeleti kabinjából” meglátta őket megmentőjük Ferenc, a sofőr, írta a Boon.

Nem volt egyszerű a mentőakció, mert a kiskutyák már nem bíztak az emberekben, így némi fogócska zajlott a részben vízzel teli árokban. Végül a három kölyökkutyát a kamionsofőr megfogta, magával vitte őket és értesítette a Miskolci Állatsegítő Alapítványt.

Egy úr keresett meg minket azzal, hogy ahogy ment a kamionnal, az út szélén egyszer csak egy kiskutyára lett figyelmes. Amikor megállt, hogy megnézze, látta, hogy hárman vannak kitéve az út szélére. Megkérdezett bennünket, hogy egyáltalán tudjuk-e fogadni őket. Mondtuk neki, hogy mindenképpen megpróbálunk segíteni. Egy nap haladékot kértünk tőle, hogy helyet csináljunk a kutyusoknak, mert állandó telt házzal küszködünk

– olvasható az alapítvány közösségi oldalán.

Az alapítvány mentőhelyén készítettek egy nagyobb ketrecet, ahová be tudták tenni a kölyköket, akik bár egészségesen, de teljesen lefogyva, bolhásan érkeztek. Amikor bekerültek, nagyon félénkek voltak, ám gyorsan barátságosak lettek.

A kiskutyák jelenleg karanténrészlegünkben tartózkodnak, ahol a 14 napos megfigyelési idejüket töltik. Ilyenkor mérik fel, hogy nincs-e valamilyen súlyos betegségük. Az első oltásukat már megkapták, parazitamentesítve vannak, és gazdikeresők.

A három megmentett kutyus a Chicago, a London és a Manhattan nevet kapták. Érdeklődés már volt irántuk, de konkrétan még senki nem döntött mellettük, igaz a kölyökkutyák 90 százalékban “gazdásodni szoktak”, ezért remény van arra, hogy nem a menhelyen kell felnőniük.

Kapcsolódó