Mozaik

Duplázódtak idén az esküvői költségek, akár 8 millióba is kerülhet a nagy nap

pixabay
pixabay
Sokan inkább halasztják az esküvőt.

Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki lakodalmat szeretne. Ez sosem volt másképp, idén azonban a tavalyihoz képest akár 30-50 százalékkal magasabb árakkal is lehet számolni.

Ebben az évben akár 8 millió forintba is kerülhet átlagos 80 fős lakodalom – és ebben még nincs benne a vendégek elszállásolása, illetve különösebb extra programpont sem – derült ki az ATV Híradójából. A költségek miatt sokan lemondják vagy elhalasztják a nagy napot, bízva abban, hogy később kisebb összegből is meg tudják szervezni. Múlt évben még 3 és 5 millió forint között mozogtak a lagziárak.

A csatorna riportjában egy esküvői ruhaszalon tulajdonosának elmondása szerint a kiadásaik drágulása miatt a kölcsönözhető ruháik ára is átlagosan 30 százalékkal emelkedett. Egy debreceni étteremben felére csökkent az esküvői foglalások száma, a házasulandók igyekeznek olcsóbb megoldásokat választani. Jóval kevesebb vendéget hívnak meg vagy inkább nyaralásra költik az esküvőre szánt összeget, mert a kettő együtt nem megy.

Nagy árkülönbség tapasztalható a különböző szolgáltatóknál, fotósoknál, szertartásvezetőknél, dekoratőröknél, de az áremelkedés minden területen érzékelhető.

Egy 80 fős esküvőt ma, ebben az évben megszervezni körülbelül 8 millió forint alatt nem nagyon lehet. 7-8 millió forint, és ebben akkor minden benne van tokkal-vonóval, de úgy semmi különlegesség vagy extra, illetve a szállás nincs benne

– fogalmazott Hajnik Ágota esküvőszervező.

Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik